Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vége a közpénzcsapoló filmes mutyinak

A pályázati feltételek jelenlegi szabályozása nem megfelelő a Magyar Mozgókép Közalapítványnál (MMK) - állapította meg a szervezet ellenőrző bizottsága a játékfilmes döntések kapcsán indult vizsgálat során. Bozóki András kulturális miniszter az összeférhetetlenség azonnali megszüntetését és az új támogatási szabályzat elkészítését kérte az MMK vezetőitől.


Dátum: 2005-04-27 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:09.326251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kuratórium közölte, hogy az összeférhetetlenség kérdésében jogértelmezési állásfoglalást kér az igazságügyi minisztertől. A szerdai napilapokban megjelent információ szerint az MMK összeférhetetlenül támogatta 120 millió forinttal Jancsó Miklós "Ede megevé ebédem, avagy a kísértetcsapda" című filmtervét, miután annak elkészítésében operatőrként Grunwalsky Ferenc, a közalapítvány kuratóriumának elnöke lenne az egyik közreműködő.

"A kulturális miniszter felkéri Grunwalsky Ferencet, a MMK kuratóriumának elnökét és Lengyel Lászlót, az Ellenőrző Bizottság elnökét, hogy gondoskodjon a döntéshozatali eljárásban felmerült összeférhetetlenségi helyzetek azonnali megszüntetéséről, valamint az új Támogatási Szabályzat haladéktalan elkészítéséről" - írta a szaktárca sajtóirodája az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

Bozóki András az MMK-val kapcsolatban nyilvánosságot kapott, szabálytalanságokra és jogszerűtlen támogatási döntésekre utaló állítások megalapozottságának tisztázását kérte a kuratóriumtól és Ellenőrző Bizottságától (EB). "Bozóki András tudomásul vette és egyetért az EB által írt jelentésben foglaltakkal, és annak megfelelően várja az EB által kért intézkedési terv elkészítését a kuratóriumtól, különös tekintettel a Támogatási Szabályzat mielőbbi elfogadására" - olvasható a közleményben. Leszögezi, hogy a kuratóriumok és szakkollégiumok tagjai tisztségük betöltése idején nem lehetnek egyszersmind pályázók, és nem szerepelhetnek más pályázók pályázatában sem. A miniszter hangsúlyozza, nem tekinthető a kuratóriumi (szakkollégiumi) döntésben való részvételtől történő távolmaradásnak, ha egy tagja az őt érintő döntés idejére átmenetileg elhagyja az ülés színhelyét. Az ellenőrző bizottság jelentésében megállapította, hogy az "Ede megevé ebédem..." című produkciónak a benyújtott pályázati formában és stáb szerinti támogatása a mozgóképről szóló törvénybe ütközik. A jogszabály ugyanis kimondja, hogy nem nyújtható közvetlen vagy közvetett támogatás a támogató szervezet támogatásokról döntő tisztségviselőinek, valamint meghatározott hozzátartozóiknak. Nem kaphat támogatást olyan szervezet sem, amellyel a fenti személyek tagsági viszonyban, jogviszonyban, munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állnak, illetve abban részesedéssel rendelkeznek.

A bizottság kéri a kuratóriumot, szólítsa fel a produkciót, hogy az összeférhetetlenséget szüntesse meg, ellenkező esetben a támogatási szándéklevelet vonja vissza, és a produkció számára támogatást más jogcímen se folyósítson.

Az EB egy másik kuratóriumi döntés kapcsán kimondta: az összeférhetetlenségre vonatkozó törvényi rendelkezést a döntéshozatal folyamat egésze során, így a szakkollégiumok esetében is érvényesíteni indokolt. Ezért felhívja a kuratóriumot, hogy az új Támogatási Szabályzatban dolgozza ki az elbírálás teljes folyamatára vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. A bizottság úgy találta, hogy "a pályázati feltételek jelenlegi szabályozása (hiánypótlási eljárás, határidők megállapítása) nem megfelelő". Megállapította azt is, a munkaszervezet nem tájékoztatta a kuratóriumot a határidőn túl érkezett pályázat befogadásáról, így a testületnek nem volt módja határozni arról, hogy a késve érkezett pályázatot be kívánja-e fogadni.

A vállalt nézőszám teljesítésével kapcsolatos eljárásokban az EB szabálysértésre utaló jelet nem talált: az egyes kifogásolt produkciók esetében a nézőszámok elérésére vállalt határidő a vizsgálat időpontjáig nem járt le, így az esetleges támogatás-visszafizetési kötelezettség sem lépett életbe.

Az EB rámutat arra is, hogy az áthúzódó kötelezettségvállalások mértékét, illetve az évek óta támogatási keretet lekötő produkciók számát csökkenteni kell. A titkárság tájékoztatása szerint a 2003-ban, vagy azt megelőzően támogatási nyilatkozatot kapott produkciók 2005. május 31-i határidővel felszólítást kaptak, hogy pótolják finanszírozási hiányukat, ellenkező esetben az MMK támogatási nyilatkozatát visszavonják.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek