Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták vagy nem akarnak, vagy nem tudnak rendes törvényt alkotni

Az Országgyűlés várhatóan a jövő héten kezdi el tárgyalni azt az egyszer már leszavazott, de újra benyújtott alkotmánymódosítást, amely nélkül az ügynöktörvény sorsa kétséges. Demeter Ervin, az Orbán-kormány titokminisztere jelezte: az MSZP azt a javaslatot nyújtotta be, amit a Fidesz már korábban elutasított.


Dátum: 2005-04-27 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:09.977015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Demeter Ervin arra a kérdésre, hogy nemmel szavaz-e majd a parlamentben a Fidesz, azt mondta: a párt ezt már egyszer elutasította, ezért arra gondolok, hogy a szocialistáknak nem az a célja, hogy elfogadjuk a törvényt, hanem, valami más, mert akkor azt vették volna elő, amiben valamifajta egyetértésnek a reménye van. Utalt arra, hogy ötven fideszes képviselő április 18-án igennel szavazott az alkotmánymódosításra. A szocialisták vagy nem tudnak az alkotmányosság keretei között törvényt alkotni vagy nem akarnak; ha nem tudnak, akkor mi szívesen nyújtunk segítséget, ha nem akarnak, akkor itt lenne az ideje, hogy befejezzék a figyelemelterelő színjátékot és az ország érdemi problémáival foglalkozzanak - mondta.

Véleménye szerint kicsit képmutatónak tűnik Burány Sándor javaslata, hiszen múlt hétfőn a parlamentben a szocialisták a múlt feltárása ellen szavaztak, hiszen nem sikerült elfogadni az alkotmánymódosítást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek