Apró-Gyurcsány vagyon: szűkül a bizottság hatásköre
Szijjártó Péter fideszes képviselő kifogásolta, hogy szerdán az ügyrendi bizottság több olyan szocialista módosító indítványt támogatott, amely szűkítené az úgynevezett Gyurcsány-vizsgálóbizottság lehetőségeit.
Dátum: 2005-04-27 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:11.135735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A mai napon bizonyságot nyert az a vélekedés, hogy Gyurcsány Ferencnek és az Apró-Gyurcsány érdekkörnek rendkívül komoly titkolni- és takargatnivalóik vannak meggazdagodásukkal kapcsolatban" - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy szerdán több szocialista módosító indítványt támogatott. Az indítványok "azt célozzák, hogy az Apró-Gyurcsány érdekkörre vonatkozó kérdések kerüljenek ki a vizsgálóbizottsági kezdeményezésből, illetve módosuljanak" - mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: ezzel lehetetlenné kívánják tenni azt, hogy az érdekkört és a vállalatokat, valamint ezeknek állami forrásokból történt meggazdagodását a majdan létrejövő bizottság vizsgálhassa. Álláspontja szerint a módosító indítványokkal a képviselők azt akarták elérni, ne lehessen vizsgálni, hogy az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásában az állami pénzek milyen szerepet játszottak. A fideszes képviselő elmondta: a szerdán napirendre került tíz módosító indítványból nyolc vonatkozott a kérdések megváltoztatására. Példaként említette, hogy kikerült a vizsgálóbizottság kérdései közül az, hogy milyen módon használta ki az Apró-Gyurcsány érdekkör a politikai befolyását a vagyongyarapításhoz. Mint mondta, a módosítások után csak a Gyurcsány Ferencre vonatkozó kérdések maradtak meg, így a miniszterelnököt és érdekkörét jellemző "sokrétű átfedések" vizsgálatának lehetőségét rendkívüli módon beszűkítették.
MTI - fideszfrakcio.hu