Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A legősibb múmiákra bukkantak rá Egyiptomban

A legősibb mumifikált holttestek közül bukkantak rá néhányra egy Kairótól hatszáz kilométerre délre lévő ásatáson. Az egyiptomi leletek megerősíthetik a korábbi hipotéziseket arról, hogy a Nílus mentén is volt emberáldozat a predinasztikus korban.


Dátum: 2005-04-27 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:11.798747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több mint ötezer éves temetkezési épületegyüttest találtak amerikai és egyiptomi régészek Kairótól 600 kilométerre délre, a Kom Al-Ahmar régióban. Az archeológusok a sírokban hét holttestre, valamint egy kovakőből készült tehénfejre bukkantak. Az elhunytak közül négyen nem természetes úton távoztak az élők sorából, őket valószínűleg emberáldozatként, élve temették el - állítják a kutatók. A tetemek a későbbi korokban tökélyre fejlesztett mumifikálási eljárás legkorábbi példányai is egyben.

Emberáldozat Egyiptomban és Mezopotámiában

Korábban egy abüdoszi királysír mellett találtak a régészek olyan holttesteket, amelyek emberáldozatra utaltak, s ezek a sírok is Egyiptom legősibb történeti korára datálhatók. Mezopotámiában pedig régóta ismert, hogy szintén bevett gyakorlat volt, főleg az ősibb korokban, az emberáldozat. (Ur városában Kr. e. 2500 tájékán például hatalmas uralkodói temetést rendeztek, számos emberáldozattal - a régészek kutatásai szerint.)

A most megtalált maradványok ép állapotban vannak annak ellenére, hogy a sírokat az ókorban kirabolták. Az épületegyüttes Hierakónpolisz egyik uralkodójáé lehetett, aki valamikor Kr. e. 3600 körül élt. Zahi Hawass, az Egyiptom ókori műkincseit felügyelő legfelsőbb tanács vezetője szerint a felfedezés sok új információval szolgálhat Egyiptom legkevésbé ismert időszakáról, a predinasztikus korszakról. Az ásatásokat még 2000-ben kezdte el Barbara Adams egyiptológus, aki 2002-ben hunyt el.

Hierakónpolisz, a legfontosabb korabeli város

Hierakónpolisz ekkoriban a Nílus menti települések között alighanem a legfontosabb lehetett. A város talán ekkoriban terjesztette ki uralmát észak felé, legyőzve - esetleg meghódítva - a rivális területeket. Alsó- és Felső-Egyiptom egyesítése mindenesetre később a fáraók uralmának megszilárdulásához vezetett.

A BBC a mostani felfedezést igen jelentősnek tartja: a régészekre hivatkozva a brit hírforrás azt állítja, hogy ez a temetkezési helyszín a legnagyobb az ősi egyiptomi sírkomplexumok között, legalábbis az ötezer évvel ezelőtti periódusban.

National Geographic Online - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek