Vaklárma miatt menekítették óvóhelyre Busht
Kimenekítették az amerikai elnököt az irodájából egy téves riasztás miatt szerdán, és Dick Cheney alelnököt is biztonságba helyezték attól tartva, hogy egy azonosítatlan repülőgép behatolt a Fehér Ház körül kialakított tiltott légterébe.
Dátum: 2005-04-27 20:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:12.395993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnököt egy földalatti óvóhelyre szállították, de a riadót pár perc múlva lefújták, és visszatérhetett - közölte Dan Bartlett fehér házi tanácsadó. Ezalatt az elnöki épület személyzetét kiküldték a nyugati épületszárnyból, a turistákat pedig a keletiből távolították el a parkba.
Jelzés érkezett, hogy egy repülőgép lépett be a tiltott zónába. Folyik a vizsgálat annak megállapítására, hogy igazából mi történt - mondta Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője. Bush elnököt utoljára 2001. szeptember 11-én vitték le a bunkerbe, amikor terroristák eltérített polgári repülőgépekkel támadást intéztek New York és Washington ellen.
MTI - hvg.hu - fideszfrakcio.hu