Több mint százan haltak meg japán vonatbalesetben
Meghaladta a százat a hétfői japán vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak a száma: a roncsok átvizsgálását végző tűzoltók csütörtökön közölték, hogy legkevesebb 101-en vesztették életüket.
Dátum: 2005-04-28 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:13.568352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mentőalakulatok 72 órával a katasztrófa bekövetkezteután, csütörtök délelőttkét két férfi és két nő holttestére bukkantak. A szomorú lista szerint legalább 56 férfi és 45 nő halt meg. A roncsokat átkutatók még nem fejezték be munkájukat, és immár negyedik napja folytatják azt. Még mindig vannak emberek a kupékban - közölte egy tűzoltó. Túlélőre azonban legutóbb kedden kora reggel találtak. Az Amagaszaki oszakai elővárosban történt szerencsétlenséget nagy valószínűséggel az okozta, hogy a vonatvezető a megengedettnél gyorsabban haladt, és a szerelvény egy kanyarban kisiklott.
MTI - fideszfrakcio.hu