Demszkyék: szőnyeg alá Mindszentyvel
A Fővárosi Közgyűlés szocialista-szabaddemokrata többsége ősi rutinból nem hajlandó tárgyalni az ellenzék előterjesztéseit. A tegnapi napon azonban még napirendre sem kerülhetett a magyar egyházfőt elismerő indítvány, így arra sem volt mód, hogy kifejtsük, miért méltó arra Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érsek, hogy halálának 30., érseki kinevezésének 60., pappá szentelésének 90. évfordulóján fővárosi köztér viselje nevét.
Dátum: 2005-04-28 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:17.500226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lelkiismeret furdalás sajátos megnyilvánulásának tartjuk, hogy a szocialista diktatúra terrorjának áldozata, Mindszenty József a szociálliberális koalíció számára arra sem érdemes, hogy diskurzus alakuljon ki személyéről és politikai szerepvállalásáról.
Frakciónk és minden jóérzésű ember számára elfogadhatatlan, hogy a magyar történelem kiemelkedő alakjairól még szólni sem lehet a Fővárosi Közgyűlés falai között, ezért ismételt beterjesztésünkkel a jövőben lehetőséget kínálunk arra, hogy a város vezetése Mindszenty Józseffel kapcsolatos ellenérzéseit a közgyűlés elé tárhassa, elutasító álláspontját felülvizsgálhassa.
2005. április 28. csütörtök
Kupper András
frakcióvezető
fideszfrakcio.hu