Több száz milliós kórházhiány Győrben
A Kisalföld úgy értesült: a megyei közgyűlés holnapi ülésén felvetődik, hogy önkormányzati biztost küldjenek a Petz-kórházba, ahol márciusban a tartozás kis híján elérte a 300 millió forintot. Egy aneszteziológus a kórház mindennapi gondjaiba avatta be lapunkat.
Dátum: 2005-04-28 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:19.324046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hat és fél éves Fekete Krisztián halála (aki februárban rutinműtétre feküdt be a győri Petz-kórházba, de az altatás során életét vesztette) felszínre hozott számos olyan problémát, amelyről eddig nem beszéltek a megyei intézmény kapcsán. Szalóki Márta aneszteziológus azt állítja, a napi gondok elveszik az erejüket, s hiába lehet, hogy ezek a problémák általánosak a hazai egészségügyben, ettől még a megyében élő betegek gyógyulási esélyeit rontják. A harminchárom éve dolgozó szakember azt állítja:
"Ha már egyszer hiányállapot van az egészségügyben, muszáj beszélni róla. Kevés a lélegeztetőtubus, a fecskendő, a tű, a gumikesztyű a győri kórházban, a műtétek előtt ezekért szinte közelharc folyik."
A kórház főigazgatója leszögezte: nem titok, hogy a műtőblokkon belül a tűkön és a fecskendőkön osztoznak az osztályok, de ez a fajta "adok-veszek" nem rontja az ellátás színvonalát, a betegek esélyeit. "Ha szükség van valamire, azt elkérik egymástól a kollégák, ezért is beszélünk műtőblokkról"- szögezte le dr. Bugovics Elelmér. De ettől még tény az is, a kórház tartozásai olyan szintet értek el, hogy a fenntartó megyei önkormányzat lépésre szánta el magát.
A megyei közgyűlés holnapi ülésén napirendre kerül, hogy önkormányzati biztost nevezzenek-e ki a kórházi hiány miatt. Törvény írja elő, hogy ha harminc napon túl meghaladja egy intézmény tartozása a százmillió forintot, akkor a fenntartónak (ez esetben a megyei önkormányzatnak) lépnie kell. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház a beszállítóknak, illetve egyéb szerződéses ügyfeleinek februárban 160, márciusban 280 millió forinttal tartozott, tehát bőven átlépte a jogszabályi határt. Szakács Imre megyei elnök a Kisalföld információját megerősítette, de rögtön hozzátette, a győri kórház nincs csődben.
Péntekig megegyezhetnek
"Az 1998 óta hatályos törvény fonákságára épp a Petz-kórház példájával lehet rámutatni - mondta az elnök. - A tízmilliárd forint éves költségvetéssel működő intézmény esetében a százmillió forint nyilván nem jelent csődöt. Kétségtelen azonban, felhívja a figyelmet arra, hogy a gazdálkodásra, a szerződéskötésekre jobban oda kell figyelni. A kórház nem először halmozta fel a tartozását százmillió forint fölé, novemberben és decemberben is átlépte a jogszabályi limitet, de mivel előre lehetett tudni, hogy az év elején kormányzati pénz érkezik a megyébe, így nem kellett lépnünk. Így is történt, januárra a tartozás huszonnyolcmillióra csökkent. Most viszont napirendre kell vennünk a kérdést."
A megyei elnök még hozzátette, önkormányzati biztost akkor küldenek a kórházba, ha a pénteki közgyűlésen a főigazgató nem tudja szerződésekkel bizonyítani, hogy a beszállítókkal megegyezett, vagyis a fizetési határidőket sikerült kitolni. Mindez azért fontos, mert úgy értesültünk, hogy a kórház épp erre készül. Elég akár csak öt-hat hitelezővel megegyezni a későbbi fizetésről, s akkor a tartozás máris százmillió forint alá kerül, s ez egyben a biztosi kinevezést is megszünteti.
Szakács Imre megyei elnök a kórházi dolgozók megnyugtatására leszögezte: nincs szó leépítésről, elbocsátásokról, a mostani hiányt minden bizonnyal kompenzálni lehet.
Az aneszteziológusok nem gyilkosok
A helyzet persze ettől nem jobb, mint eddig volt. Szalóki Márta harminchárom éve aneszteziológus asszisztens, annak idején vörös diplomával végzett. Szerinte elhivatott, a szakmát kiválóan ismerő kollégák dolgoznak a győri kórházban, ám a pénztelenség következményeként épp az alapvető, a gyógyításban nélkülözhetetlen eszközök hiányoznak. A szüleit közel egy évig otthon ápoló asszony megkeresésünkre leszögezte: tudja, jelenleg a "partvonalról" kiabál, ám ez a helyzet sokáig nem tartható.
A megyei kórház aneszteziológusát az elmúlt napok sajtóhírei, a vámosszabadi kisfiú altatásban bekövetkező halála elkeserítette, másrészt viszont arra sarkallta, hogy megszólaljon.
"Ha valaki kórházba kerül, operációra vár, tudnia kellene, nagyjából mire számíthat" - vélekedett Szalóki Márta, aki szerint a betegek többségének fogalma sincs arról, az egészségügyben az orvosok, ápolók milyen körülmények között dolgoznak.
"Felháborítanak a közelmúltban elhunyt kisfiú halálával kapcsolatban megjelent nyilatkozatok, a tényleges problémáról, a kevés fecskendőről, altatótubusról, a gyógyszerhiányról, a finanszírozás hiányosságairól ezzel szemben nagy a hallgatás. Mindennapi probléma a szükséges eszközök beszerzése, szinte közelharc folyik egy-egy tűért, tubusért, ami elveszi az energiánkat. Ahelyett, hogy csak a műtétre koncentrálnánk, ilyenekkel kell foglalkoznunk" - tette hozzá.
Eszközök nélkül, félkarúan
A több évtizedes gyakorlattal bíró altatóasszisztens - már ha tehetné - eltörölné az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által alkalmazott úgynevezett pontrendszert, amellyel az egyes műtétek finanszírozását kiszámolják. Az állam ugyan fizet valamennyit ebből, ám ez a műtétek számához képest vajmi kevés, és a pénzt nem forgatják vissza a rendszerbe. Futószalagszerű módszerrel, megfelelő eszközpark nélkül pedig a hibalehetőség is nagyobb.
"A hat és fél éves kisfiú szülein túl a munkatársaimat, az akkor műtőben lévőket rendkívüli módon sajnálom a történtek miatt - folytatta a jelenleg táppénzen lévő egészségügyes. - Tapasztalt, kiváló kollégákkal dolgozhatok együtt, de a legjobb szaktudás mit sem ér megfelelő feltételrendszer, eszközök nélkül. Félkarúvá válunk. S döbbenten hallgatunk, ha bekövetkezik a tragédia
Forrás: www.kisalfold.hu, 2005. április 28.
fideszfrakcio.hu