Göröghonban nem tetszik az amerikai stílus
Giccs-e avagy művészet? Erről vitáznak Görögországban régészek és környezetvédők két polgármesterrel, akik azt tervezik, hogy a legendás Nagy Sándor monumentális figuráját - amerikai mintára - egy hatalmas sziklafalba vésetik.
Dátum: 2002-08-16 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:49.922394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtóértesülések szerint az elgondolás egy görög származású amerikaiaktól származik. A négy amerikai elnök alakjának a Rushmore-hegység oldalába vésett hatalmas emlékművéhez hasonlóan azt szeretnék, ha a mintegy 2300 évvel ezelőtt elhunyt Nagy Sándor világhódító makedón király hasonló formában "elevenedne meg": 80 méter magas és 57 méter széles lenne, s ott állna Görögország északi részének egyik hegyoldalában. A kivitelezéshez szükséges 30 millió euró állítólag már biztosított és az athéni mezőgazdasági minisztérium is megadta az építési engedélyt. "Újgörög giccs" - írta lekicsinylően a Kathimerini című napilap. A görög régészek kifejezték felháborodásukat a "monstrum" terv fölött, rámutatva, hogy annak méretei egyáltalában nem illenek bele az Égei-tenger északi vidékének tájképébe. A helyi környezetvédők a tervekre reagálva azt tervezik, hogy a két kisváros polgármesterét mint "kultúrimperialistát" fogják díjjal kitüntetni.
MTI - fidesz.hu