Felajánlások a mátrakeresztesieknek és a nagybecskerekieknek
Több hazai karitatív szervezet indított gyűjtést a romániaia Temes megye és a nógrádi Mátrakeresztes árvízkárosultjainak megsegítésére; a Magyar Katolikus Karitász ötmillió forint gyorssegélyt utalt át a Nagybecskereki Püspökségi Karitásznak.
Dátum: 2005-04-28 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:22.564672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Katolikus Karitász ötmillió forint gyorssegélyt utalt a Nagybecskerei Püspökségi Karitásznak - közölte közleményében a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Emlékeztetnek rá: a kiöntött Temes vize a Bánságban nagyméretű áradásokat okozott, Közép-Bánátban a Bega, a Duna-Tisza-Duna csatorna és a Temes által közbezárt térségben 25 ezer embert fenyeget az árvíz.
Hozzáteszik: a Magyar Katolikus Karitász munkatársai pénteken bekapcsolódnak a mentési munkálatokba és részt vesznek a legsürgősebb igények felmérésében Romániában.
Az Oltalom Karitatív Egyesület gyűjtést szervezett a romániai Temes megye és a nógrádi Mátrakeresztes árvízkárosultjainak megsegítésére. Csütörtökön közleményben tudatták az MTI-vel: segélyszállítmányt indítottak útnak a romániai Temes megyei árvíz miatt hajléktalanná váltak megsegítésére.
A karitatív egyesület gyűjtést indított a Mátrakeresztest ért súlyos természeti csapást szenvedettek megsegítésére is. A befolyt adományokból olyan egyedülálló károsultakat támogatnának, akik önerőből nem tudnák ismét lakhatóvá tenni házaikat.
Emellett a Wesley János Lelkészképző Főiskola hallgatóiból önkéntes segítő csapatot szerveznek, akik a konkrét helyreállítási munkában nyújtanának segítséget.
A Színházi Dolgozók Szakszervezete elnökségének javaslatára, az Előadóművészi Jogdíj Alap Színész Bizottsága félmillió forintot küld a mátrakeresztesi árvízkárosultak javára - közölte az MTI-vel Ráksi Katalin, a szervezet ügyvezető titkára.
MTI - fideszfrakcio.hu