Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jeges ár miatt szükségállapotot hirdettek egy szibériai körzetben

Szükségállapotot léptettek életbe csütörtökön a közép-szibériai irkutszki megye egyik körzetében, miután az összetorlódott jégtáblák miatt kiáradt egy folyó, és elöntött egy falut - közölte a szükséghelyzetek minisztériumának egyik helyi illetékese.


Dátum: 2005-04-28 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:28.260664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóban forgó településen, Patrikában az ár alaposan megrongálta a házakat. Kétszáztizennyolc lakost evakuáltak, egy idős nő eltűnt. Az embereket busszal szállították el egy onnan hét kilométerre fekvő településre, és egy kollégiumban szállásolták el őket.

Az orosz állami televízió felvételeket mutatott az elöntött faluról, a jeges víz a házak tetejéig ért.

Orosz hírügynökségi jelentés szerint az ár csütörtökön már második napja tartotta elvágva a közlekedést a Moszkva-Vlagyivosztok főútvonalon, folyamatos heves esőzés mellett. Más televíziós beszámolók szerint a szibériai Krasznojarszkban szintén házak kerültek víz alá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek