Miért jó jel a munkanélküliség növekedése?
A kormány számára kedvező jelzés, hogy emelkedik a munkanélküliségi ráta, hiszen intézkedéseinek köszönhetően az inaktívak száma csökken - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján László Boglár. A Fidesz szerint a munkanélküliségi ráta emelkedését nem jó jelnek kell tekinteni, hanem konkrét intézkedésekkel orvosolni.
Dátum: 2005-04-28 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:29.119697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta: a munkanélküliségi ráta emelkedését nem jó jelnek kell tekinteni, hanem konkrét intézkedésekkel orvosolni. Kifejtette: Gyurcsány Ferenc kormányfővé válása óta mintegy 50 ezer fővel emelkedett a munkanélküliek száma Magyarországon. "Hogy ezt a kormány jó jelnek tekinti, az mindennél többet elmond erről a kormányról" - mondta Halász János.
Hozzátette: a kormány nem tesz konkrét intézkedéseket, miközben a Fidesz ilyen irányú indítványait leszavazza. Emlékeztetett arra, hogy a parlament előtt van a fiatal pályakezdő munkanélküliek álláshoz jutását segítő javaslatuk, valamint átfogó adócsökkentő törvénycsomagjuk olyan lehetőséget kínál a vállalkozásoknak, amely munkahelyteremtést is szolgál egyúttal. A kormány indoklását a munkanélküli ráta emelkedésével kapcsolatban "félrevezetésnek, kitalációnak" nevezte. Mint mondta, nemrég vesztették el munkahelyüket azok, akik most regisztráltatják magukat, hiszen átlagosan fél év telik el, amíg állása megszűnése után egy munkavállaló jelentkezik a munkaügyi központnál.
MTI - fideszfrakcio.hu