Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenegy éve csak ígérget Demszky a csepelieknek

Demszky Gábor még 1993-ban ígérte meg a csepelieknek, hogy 1996-ra megépítia Gerincutat. Ebből azóta is csak annyi valósult meg, hogy - Tóth Mihály csepeli polgármester hathatós segítségével - nyomornegyeddé változtatták az elképzelt Gerincút környékét, pokollá téve az ott élő családok mindennapjait.


Dátum: 2005-04-28 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:29.393367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Még ma is 35 elkeseredett csepeli család jövője kilátástalan. Úgy tűnik, mintha miattuk nem épülhetne a Gerincút, pedig ők a legdrágábbat, évek hosszú munkájával felépített házaikat, szépen gondozott kertjeiket, szeretett otthonukat adják érte. Ők is azt mondják, végre meg kell építeni a Gerincutat, csak azt kérik cserébe, hogy ne tegyék őket földönfutóvá, és kapjanak annyi kárpótlást, amennyiből a régivel egyező otthont teremthetnek családjuknak.

A valóságban azonban a csepeli Gerincút megépítésének két akadálya van: az egyiket Demszky Gábornak, a másikat Tóth Mihálynak hívják. Az elmúlt másfél évben mindketten úgy játszottak ennek a 35 csepeli családnak az életével, mint macska az egérrel.

Ha maradt még bennük szikrányi politikusi tisztesség és együttérzés az emberekkel, akkor arra kérem Demszky Gábor főpolgármestert és Tóth Mihály csepeli polgármestert, hogy azonnal vessenek véget ennek az áldatlan állapotnak! Ez pedig nem lehet más, mint megépíteni végre a Gerincutat; a családoknak pedig legalább olyan új otthont biztosítani, mint amilyet elvettek tőlük.

Budapest, 2005. április 28.

Németh Szilárd

csepeli országgyűlési képviselő

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek