Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Melegítős vizsgával tiltakoztak a diákok

A matematikai érettségi vizsgák kapcsán két hete kipattant botrányból eredően 2714 középiskolai diáknak meg kellett ismételnie a matematikai írásbelit Szlovákiában. Tiltakozásul sokan közülük narancsszínű kitűzővel, szabadidő- vagy munkaruhában, és sportcipőben jelentek meg az iskolában, hogy eleget tegyenek Martin Fronc oktatási tárcavezető heves tiltakozást kiváltó rendelkezésének.


Dátum: 2005-04-28 19:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:30.412033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Számos érettségiző az oktatási miniszter képével díszített trikóban jelent meg az megismételtetett érettségin. A fotó azonban átlósan át volt húzva, jelezve a tanulók véleményét. Eközben a J. A. Reiman nevét viselő eperjesi gimnáziumban csaknem megismétlődött a két hete nagy port kavart botrány. A feladatokat tartalmazó boríték felnyitása után ugyanis kiderült, hogy nem egyezik meg két érettségi tétel darabszáma. Az egyikből 23 darabot, a másikból mindössze ötöt találtak az illetékesek. Tekintettel arra, hogy mindegyikből 12 darabra volt szükség, a hiányzó hét érettségi tételt az eperjesi gimnáziumban le kellett másolni. Anna Butasová, az Állami Pedagógiai Intézet megbízott igazgatója az eperjesi esetet banális bakinak minősítette. Szerinte a megismételt matematikai írásbelit a pedagógusok az összes iskolában, rendben, gond nélkül lebonyolították.

Martin Fronc parlamenti gyónására májusban kerül sor. Akkor fogja tájékoztatni a honatyákat a matematikai érettségi vizsgákról, a felmerült hiányosságokról és a bevezetőben említett botrányok kivédése céljából foganatosított intézkedésekről. A miniszter megígérte, hogy a tárca mintegy 100 ezer koronával kárpótolja az iskolákat a megismételt matematikai érettségiből eredő plusz költségek miatt. Dusan Caplovic, a Smer árnyékormányának oktatási miniszterjelöltje nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az új információk birtokában a Smer esetleg nem fogja javasolni a jelenlegi tárcavezető menesztését.

Forrás: HIDLAp

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek