Előtérben az üzleti érdek?
A solymári Konzervatív Kör szervezésében újabb fórumot tartanak a 10-es elkerülő úttal kapcsolatban. A ma este hatkor kezdődő összejövetelnek az iskola tornaterme ad otthont. A felszólalók között Illés Zoltán, a környezetvédelmi bizottság tagja is helyet foglal.
Dátum: 2005-04-28 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:30.707525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A HIDLAP megkereste Illés Zoltánt, aki mindenek előtt leszögezte: elkerülő útra szükség van a térségben, de nem a jelenleg tervezett nyomvonalon, mert természetvédelmi oltalom alatt álló területeken halad keresztül. Általánosságban is kiáll az infrastruktúra fejlesztése mellett, amibe az útfejlesztésen kívül a vasútfejlesztést is beleérti.
- Csak olyan elkerülő út építését támogatom, amely valóban kikerüli a községeket, és nem azoktól húsz méteres távolságban fut. Támogatnám az ügyet, ha Esztergom felől kezdődne az útépítés, azzal a feltétellel, hogy természetvédelmi oltalom alatt álló részeket nem érint. Ha mégis, akkor az utat alagutak vagy völgyhidak segítségével kell vezetni - mondta a képviselő.
Leszögezte: csak akkor támogatja az új 10-es út építését, ha az egész beruházásra állami garanciával megvan a kellő anyagi fedezet, és a beruházók rendelkeznek érvényes természetvédelmi hatástanulmánnyal is. Illés szerint nem logikus, hogy egy út építését miért nem a két végpont valamelyikéről kezdik el. Márpedig az a helyzet, hogy az építkezést a jelenlegi elképzelések szerint elsőként Üröm és Solymár határán kezdenék el, éppen ott, ahol a napokban fogtak hozzá az Auchan áruház építéséhez.
A képviselő ismét bírálta a tervet, mert szerinte nincs fedezet az egész építkezésre, sőt terv sem létezik, és a meglévő környezetvédelmi hatástanulmány is csak az első öt kilométeres szakaszra vonatkozik. Illés kritizálta a környezetvédelmi hatóságot is, mert véleménye szerint nem lehet egy ilyen nagyságrendű beruházásnál engedélyt úgy kiadni, hogy nem vizsgálják a környezetre gyakorolt hatást.
A mai fórumra meghívták Pilisvörösvár, Pilisborosjenő, Óbuda, Üröm, Solymár, Pilisszentiván, Piliscsaba, Pilisszántó polgármestereit, valamint a Levegő Munkacsoportot is. Grószné Krupp Erzsébet Pilisvörösvár polgármestere Illés Zoltán szavaira reagálva azt mondta, mindegy honnan indul az útépítés, csak már kezdődjön el.
Forrás: Gál Kata, HIDLAP
fideszfrakcio.hu