Az észt kormány védelmébe vette azokat a katonákat, akik a németek oldalán harcoltak
Védelmébe azokat az észt katonákat Andrus Ansip észt kormányfő, akik a második világháború végén a balti ország függetlenségének visszaszerzése reményében a náci német hadsereg oldalán harcoltak.
Dátum: 2005-04-29 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:33.914115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem a katonák hibája volt, hogy sem Németország, sem a Szovjetunió nem ismerte el azt észt nép függetlenségét" - fogalmazott a miniszterelnök a Postimees című lapnak adott nyilatkozatában, amely az újság csütörtöki számában jelent meg.
"Számomra, ebben a háborúban nem volt nem sem jó, sem rossz oldal. Azoknak az államoknak, amelyek megszállták Észtországot, egyike sem ismerte el az észt nép akaratát" - fűzte hozzá.
Észtországot a Szovjetunió 1940-ben megszállta, majd 1941-ben a Szovjetuniót megtámadó német csapatok vonultak be a balti államba, három évvel később azonban a Vörös Hadsereg visszafoglalta Észtországot, amely végül 1991-ban vált ki a szovjet birodalomból.
Ansip rámutatott: Észtország mint független állam nem vett részt a háborúban, de népe hatalmas vesztességeket szenvedett el. "Emberek haltak meg a harcokban, majd a megtorlásokban. Észtország a második világháború miatt vesztette el függetlenségét" - hangoztatta a nyilatkozó.
Május 8-án, a győzelem napján a tervek szerint a tallinni kormány adózik minden olyan katona emlékének, aki a második világháborúban akár a hitlerista náci, akár a sztálinista szovjet hadsereg soraiban harcolva esett el.
Mindkét ország erőszakkal sorozta be az észt állampolgárokat - mutatnak rá történészek.
MTI - fideszfrakcio.hu