Ihász: elméletileg ötven helyről kikerülhettek a brókerügy jegyzőkönyvei
Ötven helyről mehetett ki elméletileg a jegyzőkönyv, mivel a közel két éve tartó ügy vége felé közeledve a védőknek "elementáris érdeke" megtudni, hogy védencükről más milyen vallomást tett - válaszolta Ihász Sándor a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában arra a kérdésre, hogyan kerülhetett szó szerinti jegyzőkönyv Kulcsár Attila ex-bróker ügyészsége tett vallomásairól egy napilaphoz.
Dátum: 2005-04-29 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:37.397448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Így a 24 gyanúsított és a 21 védő "esetlegesen megkeresik egymást, felveszik a kapcsolatot és nem kizárt az, hogy ilyen módon is kicserélik az információkat" - tette hozzá.
A fővárosi főügyész hozzátette, hogy ez csak feltételezés, mert általánosan tapasztalható ilyen gyakorlat.
Mint mondta, egy büntetőeljárásban a terheltek és védőik megtekinthetik saját vallomásokat, amelynek másolatát meg is kapják. Az adatok teljes körét kizárólag a nyomozóhatóság ismeri - fűzte hozzá.
Ihász Sándor határozottan cáfolta viszont, hogy a jegyzőkönyvek az ügyészségről kerültek volna ki.
"Először is azt kell rögzíteni, hogy sem ebben az ügyben, sem más ügyben tőlünk törvénytelen módon, sem egyik, sem másik újsághoz, médiához vagy arra fel nem jogosított emberekhez személyekhez nem kerülnek ki a jegyzőkönyvek".
Hangsúlyozta azt is, hogy a vallomásokat "zárt ügyészi körben" vették fel, s egy-egy ügyhöz az ügyészségen belül igen kevés ember, rendkívül kötött módon férhet hozzá.
A főügyész elmondta, hogy ha egy állításhoz bizonyítékok tartoznak, akkor abból lehet ügyet csinálni. "Én kíváncsi lennék arra, hogy az a napilap, amelyik most már mintegy egy hete folyamatosan mindennap hasonló tényállításokat közöl ebben a témában, az alkalmasint egy sajtóperben ezt a tényállítását bizonyítékokkal hogyan tudná alátámasztani, bizonyítani" - jelentette ki a fővárosi főügyész.
Közölte: az az állítás sem felel meg a valóságnak, hogy a jegyzőkönyvekből az előtt közölt részleteket a Magyar Nemzet, hogy azokat az ügyészség megküldte volna a rendőrségnek. A napilapban idézett jegyzőkönyvet 2004. szeptember 28-án a rendőrség osztályvezetője igazolhatóan átvette - mondta.
Ihász Sándor kitért arra, hogy folyamatban lévő ügyről, arra nem jogosult személlyel nem lehet olyan adatokat közölni, amelyek a nyomozás érdekét veszélyezteti.
A fővárosi főügyész arra a kérdésre, tesz-e valamit az ügyészség abban az ügyben, hogy a sajtóban megjelentek jegyzőkönyvek, közölte, korábban volt már vizsgálat, amelyből kiderült, nem az ügyészségről kerültek ki iratok. Hozzátette: ha bűncselekmény történt, akkor "a rendőrség nyomozhat, de mi ebben nem tudunk többet lépni".
MTI - fideszfrakcio.hu