Az oktatási miniszterhez fordulnak a szülők az érettségi miatt
Az oktatási miniszterhez fordul a Városmajori Gimnázium szülői közössége azt kérve, hogy jogi iránymutatással tisztázza a kétszintű érettségi pontszámítása körül kialakulóban lévő - szerintük - alkotmányellenes helyzetet; a szülők több mint 1200 tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze, amelyet Magyar Bálintnak szeretnének átadni - tudatták pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2005-04-29 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:39.817034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Városmajori Gimnázium 12/a osztályának szülői munkaközössége a tárca közigazgatási államtitkárhoz intézett levelében - amelyet pénteken eljuttattak az MTI-nek is - leszögezik: az az Alkotmánybírósági határozat, amelyre Szüdi János közigazgatási államtitkár korábban hivatkozott, egyértelműen azt rögzíti, hogy a miniszter jogi irányelvet és tájékoztatót adhat ki.
A szülők április 14-én kérték az oktatási tárcától, hogy adjon egységes jogértelmezést az idén és a korábban érettségizettek pontszámításának módjáról. A minisztériumból április 20-án az a válasz érkezett, hogy erre nincs mód, s a tárca többek között egy alkotmánybírósági határozatra hivatkozott. Ez azonban a szülők szerint teljesen másról szólt, mint amire a minisztérium hivatkozva visszautasította kérésüket.
Harmath Éva, a szülők nevében akkor közölte: a jelenlegi pontszámítás jogegyenlőtlenséget teremt az idén és a korábban érettségizők között. Aki korábban érettségizett, idén megteheti, hogy bejelentkezik emelt szintű vizsgára, s akkor is jár neki a hét plusz pont, ha csupán 33 százalékos teljesítményt ér el, míg egy idén maturáló diáknak ehhez legalább 90 százalékos teljesítményre
lenne.
A szülők mostani levelükben, hivatkozva a jogalkotásról szóló törvény 55. paragrafusára, rögzítik: "A miniszter által kibocsátható jogi iránymutatások közül az irányelv szolgál arra, hogy ajánlást adjon a jogszabály végrehajtásának módszereire".
MTI - fideszfrakcio.hu