Bicegő magyar egészségügy
Ritka, mint a fehér holló az a kórház, amelynek nincs tartozása. A megyei intézmények majd mindegyike pénzhiánnyal küzd, s a csornai után lehet, hogy a győri kórházban is önkormányzati biztost neveznek ki. Az ellátás színvonalát, a betegek gyógyulási esélyeit azonban ez nem veszélyeztetheti - állítják egybehangzóan az intézmények vezetői.
Dátum: 2005-04-29 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:43.062686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megyei közgyűlés dönt arról: önkormányzati biztost nevezzen-e ki a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház élére. Ezt a törvény írja elő, ha ugyanis az intézmény tartozásai meghaladják a 100 millió forintot, s azt több mint 30 napig nem tudja rendezni a beszállítóival, akkor a fenntartónak lépnie kell...
A győri kórház tartozása februárban 160, márciusban 280 millió forint volt - ha tehát a főigazgató a mai közgyűlésen nem mutatja be azokat a szerződéseket, amelyek bizonyítják, hogy a beszállítókkal sikerült megegyezni a fizetési határidők kitolásában (s ezzel a tartozás 100 millió forint alá süllyedt), akkor ki kell nevezni az önkormányzati biztost. Megbízatása határozott időre szól - mondta tegnap Szakács Imre megyei elnök -, s a biztosnak vétójoga van a számlák kifizetésénél, a szerződések megkötésénél. A főigazgató mellett dolgozik addig, míg a gazdasági helyzet rendeződik.
A megyei elnök azonban azt is tisztázta, ha a törvény nem írja elő, egyelőre biztosan nem lépnek ilyen módon. "Ez a hiány ugyanis a tízmilliárdos költségvetésű intézmény esetében nem olyan jelentős, hogy ne lehetne rendezni biztos nélkül is" - mondta. Szakács Imre azt is hangsúlyozta: a Petz-kórház helyzete semmivel sem rosszabb, mint a többi intézményé, a pénzhiány általános jelenség a hazai egészségügyben. Hogy ez valóban így van, mutatja megyei körképünk, amelyet a kórházakban készítettünk. A megoldáshoz pénz kellene - az, ami nincs a hazai gyógyászatban.
Sopron: nincs lejárt határidejű tartozás
A soproni Erzsébet-kórház az elmúlt években - a konszolidációnak is köszönhetően - stabilizálta pénzügyi helyzetét. Tiborcz Sándor gazdasági igazgató szerint biztosítják a gyógyításhoz elengedhetetlen tárgyi és személyi feltételeket. - A kórháznak, amelynek költségvetése ebben az évben 3,5 milliárd forint, 2003 májusától nincs lejárt határidejű tartozása - jelentette ki a gazdasági főigazgató. - Az önkormányzat - mint fenntartó - lehetőségei szerint mindent megtesz azért, hogy a gyors elévülési idejű műszerparkot a megfelelő ütemben cserélhessük.
Legutóbb az elmúlt havi közgyűlés szavazott meg egy 400 millió forintos céltámogatáshoz 240 millió forintos önrészt. A helyzetünk tehát stabil, ez azonban nem azt jelenti, hogy nincsenek súlyos gondok a kórházak finanszírozásában. Már-már erőn felüli feladat, hogy miből teremtsük elő azt az összeget, amely fedezi a bérnövekedést, az inflációt és a különböző áremelkedéseket. Ha nem történik változás a finanszírozásban, akkor előbb- utóbb kezelhetetlenné válik a helyzet.
Mosonmagyaróvár: 50 millió a hiány
Dr. Vörös László, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház igazgatója a Kisalföldnek elmondta: az intézmény hiánya jelenleg mintegy 50 millió forint. Ez azonban nem veszélyezteti közvetlenül az ellátást. Mindent megadnak a betegeknek, amit szükséges, éppen ezért nem is érzékeltek felőlük semmiféle félelmet az anyagi problémák miatt. Jelenleg zajlik a kórház átvilágítása, aminek eredményeként megpróbálják majd a belső tartalékokat a lehető legjobban racionalizálni.
Csorna: önkormányzati biztos
A csornai Margit Kórházban a képviselő-testület döntésének megfelelően önkormányzati biztos tevékenykedik. Tasnádi Zoltán úgy tájékoztatott, a jelenlegi hitelállomány valamivel meghaladja a 150 millió forintot. Az összeggel a beszállítóknak tartozik az intézmény. "Örvendetes, hogy sikerült megállítani az adósság növekedését, igaz, nem könnyű folyamat ez, de mindenképpen eredmény" - mondta az önkormányzati biztos. Tasnádi Zoltán még hozzátette: a helyzet nyilván nem optimális, de a gyógyítómunkát nem befolyásolja. A szükséges gyógyszerek és eszközök rendelkezésre állnak a rábaközi intézményben.
Kapuvár: tartja magát
"A kapuvári kórház tartja magát - fogalmazott érdeklődésünkre dr. Ballagi Farkas igazgató főorvos.
- Intézményünk részt vesz a szakminisztérium konszolidációs programjában, amelynek köszönhetően nincs harminc napon túli kifizetetlen számlánk."
A Lumniczer-kórház vezetője elmondta: minimális orvos- és nővérlétszámmal dolgoznak és mivel mátrixrendszerben működnek, a szervezési feladatokra nagyon oda kell figyelniük. "Az eszközfeltételek adottak a megfelelő és eredményes gyógyítómunkához, hiszen a nehéz gazdasági helyzet miatt a betegeket semmilyen hátrány nem érheti" - jegyezte meg dr. Ballagi Farkas.
Forrás: Kisalföld
fideszfrakcio.hu