Folyamatosan áradnak a Körösök
Már három folyón, a Fekete-, a Fehér- és a Kettős-Körösön van legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség. A Fekete-Körös csütörtök este a román-magyar határnál 815 centiméterrel tetőzött, és reggelre 20 centimétert apadt. A Sebes-Körösön másodfokú, a Hármas-Körösön és a Berettyón pedig elsőfokú a készültség.
Dátum: 2005-04-29 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:44.603599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Folyamatosan emelkedik a Sajó, a Takta, és a Maros vízszintje is. Országszerte 1700 kilométeren védekeznek az árvíz ellen a vízügyesek. A belvíz főként az alföldi, és az észak-magyarországi megyéket sújtja. A vízzel elöntött területek nagysága itt már elérte a 75 ezer hektárt.
***
Újabb településeket veszélyeztet az áradó Temes Romániában. Éjszaka tovább emelkedett a folyó vízszintje. A víz a folyótól 30 kilométerre fekvő településeket is elárasztotta, a házak sorra dőlnek össze Keresztesen, Óteleken és Magyarszentmártonban. Románia dél-nyugati részén az átszakadt gátakon folyamatosan ömlik a víz.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu