Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Május 28-ig megegyezést várnak a fuvarozók az üzemanyag jövedéki adójáról

Amennyiben a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) május 28-i közgyűlésig nem sikerül a tagság számára elfogadható eredményeket elérni a kormánnyal folytatott jövedéki adó csökkentési tárgyalásokon, akkor az MKFE Érdekérvényesítő bizottsága demonstrációs bizottságként működik tovább - tájékoztatta az egyesület az MTI-t pénteken.


Dátum: 2005-04-29 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:46.767162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint az üzemanyag jövedékiadó-tartalmának lehetséges csökkentését örömmel üdvözölnék, és jelentős eredménynek könyvelnék el, ám ezzel nem látják megoldottnak a közúti fuvarozói iparág helyzetét. Az MKFE korábban kifejtett álláspontja szerint a magas üzemanyag-ár nemcsak a jövedéki adó, hanem az ugyancsak magas, 25 százalékos áfa, a magas forgalmazói haszon és a kormányzat ellentmondásos magatartásának következménye is. A kormányzat szerintük ugyanis látszólag fellép az üzemanyag magas ára ellen, ugyanakkor, a költségvetés nehézségei miatt az áfa-bevétel növekedése révén érdekelt a magas árban.

Az MKFE szakértői által végzett számítások szerint az üzemanyag költsége csak töredéke azoknak a különböző elvonásoknak, adóknak, járulékoknak, amelyeket a fuvarozó vállalkozóknak fizetniük kell.

A Pénzügyminisztérium és a fuvarozók április 15-én lezárult szakértői tárgyalásain ugyanis egyetértés volt abban, hogy a fuvarozók által javasolt 10 forintos jövedékiadó-csökkentés által keletkező költségvetési bevételkiesést kiegyenlítheti a nagyobb gázolaj-forgalomból származó többletbevétel. A vállalkozói érdekképviselet közleménye kiemeli: a csütörtöki tárgyaláson a felek ugyan megállapodtak a megbeszélések folytatásáról, ám konkrét időpontban nem állapodtak meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek