Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hat havi gyenge munkáért két havi bánatpénz közpénzből?

Két havi fizetésének megfelelő juttatást kap "bánatpénzként" hat havi munkavégzés után a gazdasági minisztérium egyik háttérintézményének szerdán leváltott vezérigazgatója - tudta meg az MNO. Terták Ádámot, az ITD Hungary Kht. vezetőjét Kóka János gazdasági miniszter azért menesztette, mert elégedetlen volt munkájával.


Dátum: 2005-04-29 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:47.360230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Annak ellenére, hogy az ITD Hungary Kht. a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium háttérintézménye, a gazdasági tárca sajtóosztályán nem kívánták megosztani az MNO-val azt, hogy Terták Ádám mennyi pénzt kap leváltása után juttatásként. A minisztérium egyik sajtósa leszögezte: ezt az információt nem jogosultak közölni, mivel Terták nem közalkalmazottként vett részt a cég igazgatásában.

Megkeresték az ügyben az ITD Hungary Kht. sajtóosztályát is, ahol megerősítették, hogy a Kht. alkalmazottai az államtól kapják fizetésüket, ám azt, hogy a leváltott vezérigazgató mennyi pénzzel távozik, nem közölték. Tolmácsolták Terták üzenetét is, amely szerint ő sem hajlandó megosztani velünk juttatásának összegét. Ez szerinte jogában áll.

Terták Ádámot Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter alig fél éve nevezte ki, majd április 30-i hatállyal fel is mentette, mondván, munkájával elégedetlen volt. A miniszter május 1-i hatállyal a szervezet vezetői feladatainak ellátására - a poszt pályázati úton való betöltéséig - Rétfalvi Györgyöt bízza meg, aki jelenleg a J. Walter Thomson vezetője.

Az ITD Hungary Kht. feladata - saját honlapja szerint -, hogy kapcsolatokat teremtsen a belföldi vállalkozók, az állami és regionális közigazgatási intézmények és a külföldi partnerek között.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek