Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csoda épül Kaposváron

Mintalakótelepet alakít ki Kaposvár önkormányzata - jelentette be a város polgármestere pénteken, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Csodát építünk, s tesszük ezt azért, mert igazolni akarjuk, hogy lakótelepen is lehet olyan környezetet kialakítani, amit az ott élők ugyanolyan értékesnek tartanak, mint a családi házas övezeteket - mondta Szita Károly.


Dátum: 2005-04-29 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:47.985503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: azért vállalkoznak erre a Magyarországon ma még példa nélküli átalakításra, mert szeretnének mintát adni más városoknak, s egyúttal felhívni a kormány figyelmét arra, hogy pályázati támogatással, állami segítséggel az önkormányzatok látványosan javíthatnak a lakótelepek környezetén. A reményeink szerint nyár végére elkészülő munkálatokra harmincmillió forintot különít el az önkormányzat - közölte a polgármester, hozzátéve: a tervet a városgondnokság készítette el, amellyel szerettek volna pályázni, de jelenleg ilyen célra sem hazai, sem uniós pályázati lehetőség nem adott. Mint mondta, ezért is szeretnék meghívni az átadásra a kormány több tagját, remélve, hogy a látottak alapján módot találnak arra, hogy pályázati források is rendelkezésre álljanak az ehhez hasonló elképzelések megvalósításához.

Szita Károly közölte: a tervek szerint a mintául szolgáló lakótelepen 3.200 négyzetméternyi közterületet alakítanak át, szépítenek meg. Egyebek mellett díszburkolatot kapnak a járdák, kandeláberekre cserélik a lámpaoszlopokat, több ezer növényt ültetnek ki a zöldterületekre és új játszóteret is építenek.

A polgármester annak a reményének adott hangot, hogy a példaértékű kezdeményezés, immár pályázati támogatással folytatódhat, s akkor a lakótelepen élő hozzávetőleg 20.000 kaposvári, azaz a lakosság mintegy harmada, ugyanolyan hangulatos, barátságos környezetben élhet, mint a kertes, családi házas városrészekben élők.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek