Végre kiderülhet, hogy az SZDSZ tele van-e korrupciós ügyekkel
Elkészült a közélet megtisztítását célzó törvénytervezet-csomag, amelyre április elején kérte fel a kormányfő az igazságügy-minisztert. A Fidesz támogatja a törvénycsomagot, mert a kormány hároméves működése szükségessé teszi egy ilyen jogszabály megalkotását.
Dátum: 2005-04-29 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:48.298239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta: a Fidesz támogatja a törvénycsomagot, és reméli, hogy ennek alapján kiderülhet például az is, mire utalt Medgyessy Péter volt kormányfő, amikor azt mondta, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Véleménye szerint a kormány hároméves tevékenysége szükségessé is teszi, hogy a közélet tisztaságával kapcsolatban törvényt alkossanak.
MTI - fideszfrakcio.hu