A falvak infrastruktúrájának fejlesztése a legfontosabb
A Fidesz választókerületi szervezetének szervezésében Kesztölcön megtartott Faluparlament vendége volt Meggyes Tamás, a Szövetség Komárom-Esztergom megyei 5. választókerületi elnöke, Esztergom polgármestere.
Dátum: 2005-04-29 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:49.806680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyűlés résztvevői a térség, Kesztölc, Leányvár és Piliscsév aktuális problémáit ismertették és összegezték az estébe nyúló találkozón. Kiemelték: az egészséges környezet, a tiszta levegő és víz az egyik, a falvak működőképességéhez szükséges források a másik alapfeltétele a vidék fejlődésének, a falvakban élők megélhetésének. A térségben élők munkavállalási esélyeinek és életkörülményeik javulását helyben kívánják elérni, a falusi turizmus, a környék borászata ehhez jó alapokat jelent. "Emellett olyan, összefogást és forrásokat igénylő feladatokat is meg kell valósítaniuk, mint a kerékpárút-hálózat megteremtése, a terület kényelmesebb és gyorsabb elérését szolgáló új 10-es főút megépítése, a falusi turizmus infrastruktúrájának kialakítása és a helyi közösség megerősítése" - fogalmazott Meggyes Tamás a gyűlés végén összefoglalójában. A kesztölci gyűlés megválasztotta a megyei Faluparlamentbe küldött parlamentereit, Szabó Zoltánt és Simonek Antalt.
hidlap.hu - fideszfrakcio.hu