Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mi igaz bin laden halálhíréből?

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezérének, Oszama bin Ladennek a halálhíre és a hír cáfolata jelent meg egy iszlámista internetes honlapon pénteken.


Dátum: 2005-04-29 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:50.109489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ismeretlen szerző szerint hírek terjedtek el bin Laden haláláról, de ez nem igaz, noha - mint akármelyik ember -, ő is bármikor meghalhat, ezért a muszlimoknak készen kell állniuk, amikor ez bekövetkezik. Lehetséges, hogy az üzenet szerzője csak magához akarta csalni az olvasókat, amikor a főcímbe a "bin Laden halott" mondatot tette. Egy londoni muszlim szakértő, aki az internetet kutatja, azt mondta, hogy bin Laden él, és valószínűleg nemrég videofelvételt készített, amely rövidesen adásba kerül. Iszlámábádi diplomaták kétlik, hogy hiteles a halálhír, amely azóta már felkerült nem egy közel-keleti honlapra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek