Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az uniós lakosságnak egyre fontosabb a környezetvédelem

Az Európai Unió legújabb közvélemény-kutatása szerint az uniós lakosság számára az egészséges környezet ugyanolyan fontos, mint a gazdaság állapota és a társadalmi tényezők, 88 százalék (Magyarországon 90 százalék) szerint a politikai döntéshozóknak figyelembe kellene venniük a környezetvédelmi problémákat a politikák kidolgozása során.


Dátum: 2005-04-29 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:50.705107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Brüsszelben pénteken kiadott átfogó felmérés (az első környezetvédelmi vizsgálat, amely az EU mind a 25 tagjára kiterjedt) tanúsága szerint a polgárok számára a legaggasztóbb a vízszennyezés, az ember okozta katasztrófák, az éghajlatváltozás, a levegőszennyezés és a vegyi anyagok. A vízszennyezést EU-átlagban a válaszadók 47, Magyarországon ugyancsak 47 százaléka emelte ki, az ember okozta katasztrófákat, például a tengeri olajszennyezést és az ipari baleseteket 46, illetve 55, az éghajlatváltozást 45, illetve 32, a levegőszennyezést 45, illetve 59, a vegyi anyagokét 35, illetve 36 százalék emelte ki. Létezik azonban néhány jelentős véleménykülönbség a korábbi 15 tag és a tíz új tagállam között. Az éghajlatváltozás például elsődleges fontosságú kérdés az előbbieknél, de csak 7. helyen áll az újakban. Arra a kérdésre, hogy a gazdasági, társadalmi és környezeti tényezők milyen mértékben befolyásolják az életminőségüket, a polgárok 72 százaléka (Magyarországon 82) azt állította, hogy a környezeti tényezők "nagyon" vagy "meglehetősen nagy mértékben" befolyásolják. A gazdasági tényezőkről a válaszadók 78 (a magyarok 90) százaléka nyilatkozott így, továbbá a társadalmi tényezőket 72 (Magyarországon 88) százalékuk rangsorolta a környezeti tényezőkhöz hasonlóan magas szintre. Azzal kapcsolatban, hogy megítélésük szerint a környezetvédelmi kérdésekről kellő információval rendelkeznek-e, a válaszadók 54 (a magyarok 50) százaléka jól informáltnak, míg 44 (48) százalékuk rosszul informáltnak vallotta magát. Az a két kérdés, amelyek esetében a válaszadók szerint a legnagyobb az információhiány, a vegyi anyagok és a géntechnológiával módosított szervezetek egészségügyi kihatásai. Az információforrásokat illetően a polgárok a környezetvédelmi szövetségekben bíznak a leginkább (42 százalék, Magyarországon 39), azt követően a tudósokban (32, illetve 21 százalék), majd a televízióban (27, illetve 20 százalék). A 2002-ben végzett legutóbbi közvélemény-kutatással összevetve a médiák iránti bizalom jelentősen megnövekedett - derül ki az Eurobarométer felmérésből.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek