Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az önkormányzatok napi gondjain nem segít az unió

Magyarország uniós csatlakozásának legnagyobb nyertesei az önkormányzatok lehetnek - mondta Lamperth Mónika belügyminiszter az egyéves magyar EU-tagság kapcsán az MTI-nek pénteken. A Fidesz szakpolitikusa viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a települések napi problémáin a magyar kormány feladata lenne segíteni.


Dátum: 2005-04-29 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:51.011239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nógrádi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a szakminiszter "arról már elfelejtett beszélni, hogy a szektor napi problémáin az Unió nem tud segíteni, az a magyar kormány feladata lenne". Kijelentette: a kormány elhibázott politikája következtében eladósodott önkormányzatok sokszor nem tudják biztosítani az uniós források felhasználásának személyi és anyagi feltételeit. Az Önerő Alap csak akkor lenne hatékony, ha a teljes pályázati önrészt fedezné az önkormányzatok számára, illetve ha előfinanszírozást biztosítana. Az uniós fejlesztési pénzeket elnyerő önkormányzatok ugyanis sokszor a csőd szélére kerülnek, mert a beruházás teljes költségét meg kell hitelezniük - írta a szakpolitikus, aki szerint az utóbbi időben az uniós pályázatok elbírálását pártpolitikai szempontok is befolyásolják.

MTI - fideszfrakcio.hu

***

A kormány továbbra sem veszi tudomásul, hogy az általa folytatott sikerpropaganda nem egyezik a gazdaság szereplőinek véleményével. Ezt bizonyítja, hogy az európai ügyekért felelős miniszter továbbra is a beérkezett pályázatok mennyiségét ismétli, miközben mélyen hallgat a ki nem fizetett nyertes uniós pályázatokról. A magyar kormány a több mint fél éve tartó tiltakozások ellenére is tovább ül az uniós pénzeken, mivel képtelen a hazai költségvetést egyensúlyban tartani, így nem meri kifizetni a nyertes uniós pályázatokat. Magyarországon sokkal kevesebb támogatást fizettek ki, mint Lengyelországban, Csehországban, vagy Szlovákiában.

Hazánk versenyképessége jelentősen csökkent, szinte minden gazdasági mutató tekintetében sereghajtók lettünk.

Budapest, 2005. április 29.

Nógrádi Zoltán

Országgyűlési Képviselő

Kapcsolódó elemek