Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar segítség Nagybecskereken

A fővárosi polgári védelem és a magyarországi mentőszervezetek szövetségének 10 szakembere indul útnak szombaton reggel a vajdasági vezetők kérésére, hogy segítsen a nagybecskereki autóbusz-tragédia eddig még fel nem lelt áldozatainak felkutatásában - közölte az MTI-vel Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken.


Dátum: 2005-04-29 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:51.908204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nagybecskerek melletti Tisza-hídon április 15-én este történt a baleset, amelyet egy kamion okozott, amikor szabálytalanul előzött egy traktort a hídon. A szembejövő busz összeütközött a kamion pótkocsijával, és áttörve a híd korlátját, a Tiszába zuhant. A megáradt folyam magával ragadta a járművet, a búvárok a baleset színhelyétől kétszáz méterre találták meg a folyó fenekén, mintegy húsz méter mélyen. A balesetnek három azonosított áldozata van, a hatóságok 13 eltűntet tartanak nyilván. Dobson Tibor elmondta: a kiutazó szakemberek nem kimondottan búvár- vagyis merülési tevékenységet végeznek, hanem a vajdasági, szerbiai búvárok munkájához adnak technikai és felszerelésbeli kiegészítést. Hozzátette: a magyar csoport búvárruhákat, motorcsónakokat és a víz alatti kutatáshoz szükséges felszereléseket visz magával. A kiutazást a Belügyminisztérium finanszírozza, a kint- tartózkodás tervezett ideje öt nap - mondta a szóvivő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek