Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Baltikum kérése Moszkvához

Észtország, Lettország és Litvánia parlamenti képviselői pénteken közös határozatban fölszólították Moszkvát, ismerje el, hogy a második világháború végén megszállta a balti országokat, és kártalanítsa a három népet az átélt szenvedésekért.


Dátum: 2005-04-29 20:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:54.650942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Észtország délnyugati részén fekvő Pa:rnu településen tartott rendkívüli együttes ülésen elfogadott határozatban a képviselők felhívták Oroszországot, hogy "ismerje el a balti államok Szovjetunió által végrehajtott megszállását, s ítélje el a (szóban forgó időszakban) okozott igazságtalanságokat és szenvedést, tegyen továbbá lépéseket afelé, hogy kártalanítsa az észt, a lett és a litván népet az előidézett sérelmekért". A szovjet hadsereg 1940 júniusában annektálta Lettországot, Észtországot és Litvániát, egy évvel később azonban a hitleri Németország erői kiszorították a Baltikumból a Vörös Hadsereget, amely 1944-ben foglalta vissza a három országot, a Szovjetunió köztársaságaivá téve őket. A balti államok a Szovjetuió 1991-es felbomlása nyomán nyerték vissza függetlenségüket. A három balti ország államfői közül csak Vaira Vike-Freiberga lett elnök asszony megy el a második világháború európai befejeződésének 60. évfordulója alkalmából rendezendő május 9-i moszkvai emlékünnepségre, Valdas Adamkus litván és Arnold Rüütel észt államfő elhárította Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívását.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek