Fotózott a Deep Impact
A Deep Impact nevű amerikai űrszonda lefényképezte úti célját, vagyis azt az üstököst, amelybe egyik egysége a nyáron becsapódik, hogy a űreszköz egy másik egysége fényképezhesse majd az égitestből az ütközés miatt kivágódó anyagmintát - közölte pénteken az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
Dátum: 2005-04-30 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:57.613049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Deep Impact a Tempel 1 üstököst április 25-én, attól 39,7millió kilométerre kapta lencsevégre. Az űrszonda - amely január 12-én indult útjára a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból - vasárnaptól megkezdi az üstökös naponkénti vizsgálatát, majd július 4-én Impactor (Becsapódó) nevű kamikaze szerkezeti eleme a várakozások szerint telibe találja az égitest magját és, mintegy stadion méretű krátert váj felszínébe. A kivágódó törmeléket nemcsak a Flyby (Elrepülő) egysége fotózza, hanem ezen a napon nagy teljesítményű földi teleszkópok és világűrbe telepített óriástávcsövek is a Tempel 1 felé fordulnak majd.
MTI - fideszfrakcio.hu