Bányaszerencsétlenség Kínában
Tizenöt halálos áldozata van annak a csütörtöki közép-kínai bányaszerencsétlenségnek, amelyet gázrobbanás okozott. A Sanhszi tartományban egy magánkézben lévő szénbányában történt katasztrófában 26 munkás rekedt a mélyben. Az Új-Kína hírügynökség szombati jelentése szerint hét bányászt sikerült kimenteni, de 15-en meghaltak és négynek még mindig nem sikerült a nyomára bukkanni.
Dátum: 2005-04-30 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:58.193299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kínában a bányarobbanásoknak és más föld alatti baleseteknek 1113 halálos áldozata volt az idei év első három hónapjában.
MTI - fideszfrakcio.hu