Újra hazudott a Népszava
Ismét helyreigazítást volt kénytelen közölni a Népszava szombati számának címoldalán. A lap ezennel Kósa Lajosról, Debrecen fideszes polgármesteréről állított valótlan információkat, több napon és cikken keresztül. A helyreigazítást közöljük.
Dátum: 2005-04-30 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:39:59.997375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lapunk 2004. május 5-i számában valótlanul állítottuk - a cikkben több helyen is -, hogy a Dexium Kft. két alapítója, a Mester-Nívó Kft. és a Pro-Ép 2000 Kft. külön-külön 140, illetve 165 millió forintos jelzálogjogot jegyeztetett be a Kósa-féle ingatlanra. A valóságban a polgármester ingatlanhányadot értékesített, de a jelzett összegek egy sokkal nagyobb ingatlanra vonatkoznak. A Kósa-féle tulajdoni hányad értéke a két jelzálogjog értékének kb. 5 %-át teszi ki.
Valótlanul közöltük a cikkhez kapcsolódó ábrán, hogy Kósa Lajos a Dexium Kft-nek bármilyen előterjesztést tett volna.
Lapunk 2004. május 11-i számában valótlanul állítottuk, hogy Kósa Lajos arra tett javaslatot, hogy az önkormányzat mondja fel a Global City Kft-vel 2002-ben kötött, a helyi Vásárcsarnok-tömb rehabilitációjával kapcsolatos megállapítást. A valóságban Kósa Lajos nem a felmondásra tett javaslatot, mert a szerződés hatályba sem lépett a Global City Kft. által vállalt kötelezettség nem teljesítése miatt.
Lapunk 2004. május 5-i számában a "Nyerő debreceni cégkapcsolat" című cikkben valótlanul állítottuk,
- hogy Kósa Lajos debreceni polgármester milliárdos megrendeléshez juttatta üzletfele vállalkozását.
- Olyan hamis látszatot keltettünk, hogy okozati összefüggés állna fenn azon tények között, hogy Kósa Lajos ingatlan-hányadát értékesítette egy vállalkozásnak, mely tulajdonosa volt annak a cégnek, amely Kósa Lajos előterjesztésére hozott döntéssel szerződést kötött Debrecen városával.
Lapunk 2004. május 6-i számában az "Ingatlanháború tört ki Debrecenben?" című cikkben
- Többszörösen olyan látszatot keltettünk, hogy a Debrecen városával ingatlanfejlesztésre szerződött cég közvetlenül vagy közvetve Kósa Lajos személyéhez lenne köthető.
- Azt a valós tényt, hogy egy nagyobb ingatlancsoportra százmilliós nagyságrendű jelzálogjogok kerültek bejegyzésre, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy ezek kizárólag Kósa Lajos ingatlanára vonatkoznának. A valóságban a feltüntetett összegek mintegy 5 %-át teszi ki Kósa Lajos ingatlan-hányadának értéke.
Lapunk 2004. május 7-i számában, a "Kósa Lajos elérte, amit akart" című cikkben
- Olyan hamis látszatot keltettünk, hogy a Kósa Lajos által értékesített ingatlanhányadra önmagában többszázmilliós jelzálogjogot alapíthattak volna. Ennek a valós értéke a bejegyzett összegek mintegy 5 %-át tette ki.
-valótlanul állítottuk, hogy a Mester-Nívó Kft. Kósa Lajos teljes ingatlanát megvásárolta volna. A közölt más időponttal szemben 2003. november 11-én történt meg az ingatlan-hányad értékesítése.
Lapunk 2004. május 8-i számában a "Debrecen: tervek nélküli győzelem" című cikkben
- Olyan hamis látszatot keltettünk, hogy a Dexium Kft. és Debrecen között létrejött szerződés megkötésében szerepet játszott az, hogy korábban Kósa Lajos a Kft. egyik alapítójának értékesítette ingatlan-hányadát.
- Olyan hamis látszatot keltettünk, hogy az értékesítés üzleti kapcsolatot teremtett volna.
Lapunk 2004. május 9-i számában "Ha Kósa őszinte, félrevezetik" című cikkben
- Azt a valós tényt, hogy Kósa Lajos a Mester-Nívó Kft. részére, mint ingatlanközvetítőnek tulajdoni hányadot értékesített, abban a hamis színben tüntette fel, hogy ezáltal a jelenben is ható közvetlen üzleti kapcsolat jött létre.
- Azt a valós tényt, hogy egy nagyobb ingatlancsoportba százmilliós nagyságrendű jelzálogjogok kerültek bejegyzésre, abban a hamis címben tüntettük fel, hogy azok a Kósa Lajos által értékesített ingatlan-hányadra vonatkoznának. A valóságban annak értéke a bejegyzett összegnek mintegy 5 %-át teszi ki.
Lapunk 2004. május 12-i számában az "Új frontok az ingatlanháborúban" című cikkben
- Valótlanul állítottuk, hogy Kósa Lajos nevéhez cégösszefonódások tapadnának, ő nem tulajdonosa egyetlen cégnek sem.
- Azt a valós tényt, hogy Kósa Lajos a Mester-Nívó Kft. részére, mint ingatlanközvetítőnek tulajdoni hányadot értékesített, abban a hamis címben tüntettük fel, hogy ezzel a jelenre is ható üzleti kapcsolat jött volna létre.
Lapunk 2004. május 13-i számában, az "Egyre zavarosabb a Kósa-ügy" című cikkben
- Valótlanul állítottuk, hogy Kósa Lajos valótlan információt adott volna arról, hogy a Mester-Nívó Kft. meddig volt a DEXIUM Kft. tagja. Ez a tagsági viszony 2004. április 26-án megszűnt.
nepszava.hu - fideszfrakcio.hu