Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Másodfokú készültség a Berettyón

Másodfokúra növelte az árvízvédelmi készültséget pénteken este a Berettyó torkolati szakaszán Szeghalomnál, illetve a Hortobágy-Berettyón a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - tájékoztatta Bartha Péter védelemvezető-helyettes az MTI-t szombaton.


Dátum: 2005-04-30 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:40:02.364278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta azt is, hogy a Tisza Tokajnál lassan tovább árad, ezért Tiszafüred és Rakamaz között továbbra is fenntartják az első fokú árvízvédelmi készültséget. A szakember szerint a Tikövizig árvízvédelmi szakaszain mind a Tiszán, mind a Berettyón, mind a Hortobágy-Berettyón az elkövetkező napokban további vízszintemelkedés várható. Bartha Péter közlése szerint a Tikövizig területén lévő 12 belvízvédelmi szakaszból 11-ben van készültség, ebből kettőben a legmagasabb harmadfokú, háromban másodfokú, hatban pedig első fokú a készenlét. Hajdú-Biharban már csaknem 10 ezer hektár föld áll víz alatt, amelyből 2.250 hektár vetés, 1.850 hektár szántó, 3.750 hektár rét és legelő, 1.900 hektár pedig egyéb terület. A 19 üzemelő szivattyútelep szombaton 1,9 millió köbméter vizet emelt át a befogadó csatornákba. "Az ár- és belvízvédekezésben több mint 180-an vesznek részt a Tikövizig területén" - mondta Bartha Péter az MTI-nek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek