A Fidesz szorosabb amerikai kapcsolatokat ápolna
Amennyiben a Fidesz a következő évben megnyeri a választást, úgy az Egyesült Államokkal egy szorosabb szövetségi politika kialakítására törekszik - egyebek között erről beszélt Németh Zsolt szombaton Dobogókőn, az Atlantizmus a XXI. században című kétnapos konferencián.
Dátum: 2005-04-30 19:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:40:02.670847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke kifejtette: az Egyesült Államok és Magyarország viszonya összességében langyosnak mondható, amely sok tényező következményeként alakult ki. Hozzájárult ehhez, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt évtizedben az egész térségről kialakult egy téves nézet, amely szerint a rendszerváltás utáni országokban a nacionalizmus a jobboldali nemzeti elkötelezettségű törekvésekhez köthető. Ez a képzet a grúziai, ukrajnai, szerbiai események tükrében oldódni látszik, ami a magyar-amerikai viszonyt is kedvezően befolyásolhatja a jövőben - vélekedett a politikus. A jelenlegi kormány elmúlt hároméves külpolitikájára a jellegtelenség, legfeljebb a mindenáron való alkalmazkodás volt a jellemző, s az elkövetkező évben ez aligha változik - mondta Németh Zsolt. Véleménye szerint azonban az Egyesült Államoknak a Fideszhez fűződő viszonya kedvező irányt vehet, hiszen Amerika és a Fidesz is a demokrácia kiteljesítésére törekszik, így irányvonaluk, érdekeik egybeesnek. Ennek eredményeként - amennyiben 2006-ban kormányváltásra kerül sor - az USA és Magyarország közötti szorosabb együttműködés a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok élénkülését, a befektetők nagyobb arányú megjelenését hozhatja magával, ami a fellendülés egyik fontos tényezője lehet - húzta alá az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
MTI - fideszfrakcio.hu