Két óra alatt két merénylet Egyiptomban
Nem egész két óra leforgása alatt két merénylet helyszíne volt szombat délután az egyiptomi főváros két, turisták által egyaránt sűrűn látogatott körzete. A két támadás következtében két ember meghalt - vélhetően a tettesek -, és legkevesebb tízen megsebesültek. Kora délután robbanás történt Kairó kellős közepén, az Egyiptomi Múzeum mögött, az ötcsillagos Ramszesz Hilton hotel épületének közelében.
Dátum: 2005-04-30 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:40:02.999439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Itt egy ember - maga a támadó - meghalt, és heten - három egyiptomi, két izraeli (egy pár), egy olasz és egy svéd - megsebesültek. A halottat a belügyminisztérium azonosította azzal a férfival, Eháb Juszri Jaszínnal, akit az április 7-i kairói robbantásos merénylettel összefüggésben köröztek a hatóságok. Az ellentmondásos rendőrségi közlésekből kora estére az tartotta magát, hogy a férfi egy kezdetleges, házilag összeeszkábált robbanószerkezetet magához szorítva, leugrott a hídról a járókelők közé, s a pokolgép működésbe lépett. Állítólag a körözés alatt álló férfi üldözői elől menekülve ugrott le az Október 6. hídról. A második merényletet a kairói Citadella negyedében hajtotta végre arcát fekete fátyollal elfedő két nő, akik lövéseket adtak le egy turistabuszra. Mohammed Avad Tágeddín egészségügyi miniszter újságíróknak azt mondta: az egyik nőt lelőtték, három egyiptomi állampolgár megsebesült, köztük egy nő, egyelőre nem világos, vajon azonos-e az életben maradt támadóval. Korábbi rendőrségi hírek mindkét támadó nő haláláról szóltak. Olyan verzió is elhangzott, hogy a két támadó egyike lőtte le társát a busz elleni támadás után, majd magával is végezni akart, de csak megsérült. A nők biztonsági körökből származó közlés szerint rokonságban álltak a már említett, bő három hete a kairói bazárban elkövetett merénylet egyik szervezőjével. Április 7-én a Hán el-Halíli bazárban két francia és egy amerikai állampolgár halt meg a támadón kívül egy pokolgépes robbantásban. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint ezzel a merénylettel kapcsolatban azóta kilenc embert állítottak elő. Az iszlámista mozgalmak egyiptomi szakértői szerint a többé-kevésbé felgöngyölített csoport az ifjú iszlám terroristák új nemzedékéhez tartozik, amelyről a hatóságoknak vajmi kevés az információja. Egyiptom gazdaságának meghatározó eleme az idegenforgalom, amelyet a terrorakciók, különösen a külföldieket érő támadások minden esetben erősen megtépáznak.
MTI - fideszfrakcio.hu