Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indul a strandszezon - a vízilovaknál is

A budapesti strandok hagyományosan május elsején nyitnak. Ehhez a hagyományhoz rendszerint az Állatkert is igazodik, már ami a külső vízilómedence feltöltését illeti. Május elsején a vízilovak immár külső medencéjükben élvezhetik a kedvezőre fordult időjárást.


Dátum: 2005-05-01 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:40:04.913193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Állatkert nílusi vízilovai a téli időszakban az Elefántház belső terében kialakított medencében töltik napjaikat. Tavasszal a kifutóra már kimehetnek, de a külső medencét csak akkor töltik fel a gondozók, amikor az időjárás már hosszú távon is szép napokkal kecsegtet. Ez általában május első napjaira szokott bekövetkezni, így a vízilovaknál a strandszezon éppúgy május elsején kezdődik, mint a budapesti strandfürdőkben. Május elsején már a külső medencében mártózhatnak meg a vízilovak, ott láthatja őket a nagyközönség.

Az Elefántház külső vízilómedencéje egyébként mai formáját 1932-ben nyerte el, miután az akkor húszéves korábbi medencét újjáépítették. A teljes feltöltéshez ötvenezer liter víz szükséges, a feltöltés mintegy nyolc órát vesz igénybe. A medencébe a Széchenyi Fürdőt tápláló két artézi kút egyike is be van kötve. A Zsigmondy Vilmos irányításával fúrt, "Széchenyi II." nevet viselő artézi kút termálvize 1257 méter mélységből tör fel, és táplálja a fürdő mellett a vízilovak medencéjét is.

Forrás:gondola.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek