Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

The Spectator: a szocialisták lesújtó helyzetbe hozták Magyarországot

Kiveszett a kreativitás és a vállalkozószellem Magyarországon - írta magyarországi útjának tapasztalatairól a The Spectator brit hetilap tudósítója. A nemzet, amely történelme során megannyi idegen megszállás alatt nyögött, most saját tehetetlenségétől szenved - olvasható a hetilapban.


Dátum: 2005-05-01 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:40:07.339202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cikk irója lesújtónak ítéli Magyarország jelenlegi helyzetét. Elmondja, hogy az öt évvel ezelőttihez képest az átlag magyar életszínvonala 10%-al romlott, az infláciáció és az adók mértéke egyre csak nő, és a munkanélküliség 7%-os. A cikk szerint az elmúlt pár év alatt a külföldi befektetések mértéke 20%-al csökkent, és az országban működő külföldi vállalatok legtöbbje veszteséges.

Az áldatlan helyzetet a cikk irója egyértelműen a szocialista vezetés eredményének tekinti. Az ország vezetőit a szerző volt szovjet lakájoknak nevezi, és ezen belül is kiemeli Gyurcsány Ferencet, akinek apósa a szerző szavaival élve az ország egyik legrettegettebb kommunistája volt, aki kegyetlen módon vett részt az 56-os forradalom leverésében.

A szerző szerint a rendszerváltást követő általános eufóriát mára felváltotta az apátia, a cinizmus és a kétségbeesés, és úgy ítéli Magyarország még igen messze áll attól, hogy európai országnak lehessen nevezni.

Forrás: Hír Televízió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek