A kormánynak hatékonyan kellene képviselnie az ország érdekeit
A magyar kormánynak nagyon sokat kell még tennie annak érdekében, hogy az európai uniós tagsággal nyílt lehetőségek valósággá váljanak - mutatott rá Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője vasárnap.
Dátum: 2005-05-01 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:40:10.822590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese a soproni EU-napok keretében beszélt a Lövér Campingben felállított európai néppárti sátorban. Az uniós csatlakozást követően az elkövetkezendő évek két nagy feladataként az eurózónához, valamint a schengeni övezethez való csatlakozást nevezte meg.
A kormány rossz, elhibázott gazdaságpolitikája miatt, az elmúlt két esztendőben az ország nem közelebb, hanem távolabbra került az euró bevezetésétől. - mondta. Hozzátette: bízik abban, hogy egy jó irányba változó gazdaságpolitika eredményeképpen hamarosan lehetőség nyílik arra, hogy Magyarország az euróövezet részévé váljon.
A schengeni övezethez való csatlakozás, vagyis,,az a szabadságjog, amit Európa többi polgára élvez, hogy határok nélkül szabadon utazhat", a magyar polgároknak még elérendő cél - fogalmazott.
Szájer József felhívta a magyar kormányát, igyekezzen hatékonyan képviselni az ország érdekeit, és ,,különös tekintettel legyen a határon túl élő magyarságnak az érdekeire", mert kötelezettsége nem csak az, hogy az itt élő 10 millió embert, hanem a 15 milliós Kárpát-medencei magyarságot képviselje.
MTI - fideszfrakcio.hu