Rágógumiadót sürgetnek Németországban
Brit mintára rágógumiadó bevezetését sürgette a német kormánykoalícióban részt vevő zöldek Saar-vidéki vezetője, Hubert Ulrich hétfőn, a Bild című lapban nyilatkozva. Az ellenzéki CDU egyik megkérdezett parlamenti képviselője, Siegfried Helias jó ötletnek nevezte, hogy különadót vessenek ki a rágógumira, a közterületen eldobált rágógumik eltakarításának finanszírozására.
Dátum: 2005-05-02 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:40:12.511098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagyobbik kormánypárt szociáldemokraták részéről Cornelie Sonntag, a Bundestag belügyi bizottságának elnöke inkább büntetés kiszabását sürgette. Független számítások szerint a rágógumik összesöprése, eltakarítása évente 900 millió euróba kerül a német városoknak, községeknek.
A nagy-britanniai Liverpool önkormányzata a múlt hét óta csomagonként 1,5 eurócentnek megfelelő különadót szed az eladott rágógumik után.
MTI - fideszfrakcio.hu