Milliós adomány a katolikus hívőktől Mátrakeresztesnek
Sikeres volt a Váci Egyházmegyében a mátrakeresztesi árvíz károsultjai megsegítésére a vasárnapi szentmiséken a hívők körében meghirdetett felhívás, a 220 templom perselyeiben milliós nagyságrendben gyűltek össze a forintok - közölte az egyházmegye püspöke hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2005-05-02 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:40:14.476507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pontos végösszeget egyelőre nem lehet tudni, az adományokat a plébániák most küldik el a váci püspöki hivatalba, ahonnan az összesítés után a pásztói önkormányzathoz továbbítják majd a pénzt az e célra elkülönített számlára - mondta Beer Miklós.
Hozzátette: a víz pusztítását követő napokban az egyházmegye tartalékkeretéből már átutaltak a bajba jutott falu részére 10 millió forintot.
Kármán János, Váci Egyházmegyei Karitatív Szervezet vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy aktivistáik a helyszínen próbáltak segíteni a szerencsétlenül járt falu lakóinak a rájuk zúdult víz okozta pusztítás nyomainak felszámolásában. Magányos, idős emberek portáit tették rendbe, s kivették részüket a takarításból is.
Ezután, amennyiben a szükség úgy hozza, az összedőlt házak lakóinak új helyre költöztetésében, illetve a megrongálódott épületek helyreállításában vállalnak kétkezi munkát az önkéntesek.
A szervezet Segítő Szeretet Alapítványa újabb pénzbeli adományokat is vár, amelyeket az alapítvány Váci OTP Bankfiókja 11742094-20123392-es számlaszámlájára lehet eljuttatni - hívta fel a figyelmet Kármán János.
MTI - fideszfrakcio.hu