Garázdaság miatt őrizetbe vették Bácsfi Diánát
Karlendítés és "fasiszta jellegű kifejezés használata" miatt - még szombaton - egy rendezvényről előállította és szabálysértési őrizetbe vette Bácsfi Diánát, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjét; kedden bíróság elő állítják - közölte rendőrség az MTI-vel hétfőn.
Dátum: 2005-05-02 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:40:18.064048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrség által következetesen B. Boglár Diánának nevezett Bácsfi Diána szombaton a Citadella-sétányon tartott a rendőrség által előzetesen tudomásul vett rendezvényt, amelyről a XI. kerületi rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának beosztottai előállították.
A 26 éves B. Boglár Diána a rendezvényen "fasiszta jellegű kifejezést" használt, illetve karlendített, ezért őt garázdaság szabálysértése miatt a rendőrök a helyszínen elfogták, azóta szabálysértési őrizetben van és kedden bíróság elé állítják - mondta Bálint Gabriella, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére hétfőn.
Bácsfi Dianát a közelmúltban az ELTE másodfokon is eltiltotta az intézményben tanulmányai folytatásától. A Magyar Jövő Csoport vezetőjét korábban rendzavarás miatt kétszer elzárással sújtották.
MTI - fideszfrakcio.hu