Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tyúklépések helyett összefogásra van szükség

A munkanélküliség növekedése és a rosszul sikerült uniós csatlakozás után az ellenzék egy dolgot tehet: segítenie kell a kormánypártokat a problémák orvoslásában és a további lemaradás megállításában. Baj van, meg kell próbálni összefogni - jelentette ki a Fidesz hétfői frakcióülésén Orbán Viktor.


Dátum: 2005-05-02 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:40:20.669851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szövetség elnöke az ülésen beszámolt a képviselőcsoportnak a nemzeti konzultáció elindulásáról és rövid értékelést adott az uniós csatlakozás első évéről, illetve a gazdaság állapotáról.

Közös célokra és összefogásra van szükség

A nemzeti konzultáció múlt héten bejelentett kérdőíves felmérését Orbán Viktor az elmúlt tizenöt év legnagyobb magyarországi interaktív vállalkozásának nevezte, amelynek feladatát - mint mondta - a közös célok kitűzésében látja, amelyek nélkül "nincs biztonságos Magyarország sem". Céltalanság, elképzelés nélküliség és tapasztalatlanság jellemzi a kormány működését, nem világos hogy a megtett lépések hová vezetnek - utalt a kormányfő száz napos programjára. Hozzátette: a nemzeti konzultáció célja az, hogy 2006-ra néhány fontos kérdésben létrejöjjön az összefogás, a nemzeti egység. Ehhez azonban meg kell ismerni az emberek véleményét, és velük együtt kell kitűzni a közös célokat ahelyett, hogy győzködnék őket, mert csak így lehet visszaadni a közéletbe vetett hitet - húzta alá.

Hol vannak az uniós csatlakozás nyertesei?

Az Európai Unióba való belépés után egy évvel a Fidesz elnöke felidézte a népszavazás idején mondottakat, amely szerint a Szövetség célja az volt, hogy mindenki a csatlakozás nyertese legyen, ne fordulhasson elő az, hogy a rendszerváltozás vesztesei újra vesztesek legyenek, "mert azt már lehet, hogy nem fogják kibírni". Nyerteseket ma legfeljebb elvétve látunk, és az uniós csatlakozásnak több a vesztese, mint a rendszerváltásnak volt, és különösen a vidéki Magyarország került rosszabb helyzetbe - mondta. Emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt figyelmeztettek mindenkit: az Európai Unió nem jótékonysági intézmény, csak a magukon segíteni képes gazdaságok versenyképességét tudja javítani. A magyarországi döntéshozók miatt tudatos érdekérvényesítés helyett céltalanul, "amatőrként toporgunk" az európai élmezőnytől leszakadva. Az Európai Unió legalább annyira érdekközösség, mint értékközösség - hangsúlyozta, ahol minden ország harcol az érdekeiért.

Magyarországot kivéve minden országban megkapták a gazdák a támogatásokat, amelynek következményei jól láthatók, hiszen 30 százalékkal emelkedett az élelmiszer-behozatal mértéke, míg a kivitelé csak öt százalékkal nőtt. Ráadásul - tette hozzá - ezeket a sokszor rossz minőségű élelmiszereket éppen azokból a most csatlakozott országokból hozzák be, amelyek Magyarország legnagyobb versenytársai. "A hatóságaink nem védik meg a magyar gazdákat és a magyar mezőgazdaságot" - mondta.

Hol vannak a nyertesek? - tette fel a kérdést a Fidesz elnöke hozzátéve, hogy ezek száma épp annyi, mint a lottó ötöst megnyerők száma ebben az elvesztegetett évben, amelyben "még a gazdagok is rosszul jártak".

Válság-összefogásra van szükség

Ennek érdekében azt kérte a képviselőktől, hogy néhány fontos ügyben, amelyekben "Magyarországnak nem tyúklépésekre van szüksége" segítsék a kormányoldalt. Kiemelte, hogy ezekben az ügyekben félre kell tenni a hiúságot és pártpolitikai szempontokat is. Ilyennek nevezte többek között a munkahelyek védelmét, a munkanélküliség visszaszorítását. Indítványozta továbbá a kis-és középvállalkozások adócsökkentése, és a visszatartott ÁFA kifizetése melletti kiállást a minisztériumok és az állami vállalatok kifizetetlen egészségügyi járulékainak befizetését és azt, hogy hívják fel a figyelmet arra, hogy a Fidesz radikális adócsökkentési csomagja már régóta benyújtásra került a parlamentbe, de máig sem kezdték meg a tárgyalását. Kérte továbbá, hogy jelezzék, nem fogják kihasználni helyzetet, ha a kormány visszavonná a felsőoktatási törvényjavaslatot, amely "tönkre fogja tenni a felsőoktatási rendszert", viszont támogatják a szakképzési rendszer reformjának szándékát.

Szöveg: B.E. - Fidesz Webszerkesztőség

Kép: fideszfrakcio.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek