100 tyúklépés, avagy az 1001 éjszaka meséi
Gyurcsány Ferenc napirend előtt ma ismét arról beszélt a parlamentben, hogy új munkahelyekre van szükség. Áder János reagálásában rámutatott: 3 év alatt 62500 fővel, 1 év alatt 45000, fél év alatt pedig 30 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma.
Dátum: 2005-05-02 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:40:23.251909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Áder János rámutatott: a kismamákkal kapcsolatos javaslatok megtétele előtt érdemes lett volna a hatályos törvényeket megvizsgálni. Eszerint 1 éves kora után 4 órában dolgozhat minden kismama, ám akár teljes munkaidőben is, ha otthon végezné a munkát. Ezt a törvényt már a szocialisták egyetértésével hozta a parlament.
Az utóbbi héten kiderült: csak 1 százalékkal nőtt az ipari termelés, stagnál az ipar exportja, s riasztóan nőtt a munkanélküliség. 400 ezer új munkahely helyett 3 év alatt 62500 fővel, 1 év alatt 45000, fél év alatt, a Gyurcsány-kormány regnálása alatt pedig 30 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma. Most már ott tartunk, hogy az emberek azt rebesgetik:
ennél még Medgyessy Péter idején is jobb volt.