Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénz Pazarló Program: a Gyurcsány-kormány találmánya

Művészetek Palotája 30 milliárd forint helyett 98 milliárdért, MTV-székház 30 milliárd forint helyett 75 milliárd forintért. Börtönök, diákotthonok, 170 darab ikolai létesítmény megépíttetése dupla áron. Ezek nem PPP-konstrukciók, hanem ez Parttalan Pénz Pazarlás - hívta fel a figyelmet hétfői interpellációjában Soltész Miklós.


Dátum: 2005-05-02 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:25.931701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arra találták ki, hogy segítségével olcsóbban valósuljanak meg az állam által fontosnak tartott beruházások. Arra találták ki, hogy a beruházás kockázatából és a hasznából is közösen részesüljön az állam és a magántőke. Csakhogy nálunk a végeredmény valahogy félresikeredik. Az eddig napvilágot látott tervek és számok azt bizonyítják, hogy nagymértékű, aránytalan kockázat, többszörös ár, évtizedekig tartó eladósodás és tisztázatlan tulajdonlás jellemzik a magyarországi PPP-t. Az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentésében a következő olvasható: a kellő megalapozottság nélkül előkészített projekteknél igen könnyen előfordulhat az, hogy a végén a magán vállalkozás viszi el a hasznot, míg az állami szereplőnek veszteség jut - mondta Soltész Miklós a Gyurcsány-kormány féle PPP programmal kapcsolatban.

A politikus rámutatott: a kormány eddigi nyilatkozatait világossá teszik, hogy ezek nem PPP-konstrukciók, hanem ez Parttalan Pénz Pazarlás -ttet hozzá a politikus.

Művészetek Palotája 30 milliárd forint helyett 98 milliárdért, MTV-székház 30 milliárd forint helyett 75 milliárd forintért. Börtönök, diákotthonok, 170 darab ikolai létesítmény megépíttetése dupla áron - sorolta a példákat a politikus.

Dióssy Gábor államtitkár válaszában elmondta: a PPP nem új találmány, ugyanakkor állami beruházást nem lehet ingyen megvalósítani. Fontos a kormányzati szerepvállalás, a szolgáltatás biztosítása, és ennek érdekében a gazdaságos beruházást kell válsztani. Az üvegzsebtörvény meghatározza, hogy a szerződés mely adatait kell nyilvánosságra hozni.

Soltész Miklós viszontválaszában azt mondta:

- Az önök kormányzása alatt lett az ország az utolsó a térségben, minden főre beleértve a csecsemőket is 400 ezer forint adósság jut. 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma és folyamatos a körbetartozás a kisvállalkozók között.

A politikus kijelentette: a kormány nem hallgat senkire, még az Állami Számvevőszékre sem. Soltész Miklós nem fogadta el Dióssy válaszát.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek