Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milyen kormány az, amely a beteg kisgyermekeken spórol?

Egy kormány lehet takarékos, néha talán szűkmarkú is — de milyen kormány az, amely beteg kisgyermekeken spórol? - tette fel a kérdést Selmeczi Gabriella hétfői interpellációjában.


Dátum: 2005-05-02 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:26.836316, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Dicséretes az az igyekezet, ahogy 2002 óta a szocialista kormányzat újabb ás újabb jelzőket aggat magára Voltak már a nemzet közép kormánya, rövid ideig építettek modern európai köztársaságot és tudásalapú társadalmat is, most éppen felelős kormányzatként vesznek újabb lendületet. És hogy el ne felejtsük: Önök — nem is olyan régen - nevezték már magukat a gyermekek kormányának is - mondta Selmeczi Gabriella.

Ezért is különösen fájó, hogy az elmúlt időszakban az egészségügyben történt kormányzati megszorítások már a gyermekegészségügyet sem kímélik. Aggasztó hírek érkeznek mostanában a Heim Pál Gyermekkórházból. Adósságok, sztrájkhangulat és válságcsomag jelzi: a kórház nagy bajban van. Az a kórház, amelyben már 100 éve folyik az áldozatkész munka a gyermekek gyógyítása, egészségük helyreállítása érdekében. A szocialista kormány megszorításai már tavaly is súlyos helyzetbe hozták a gyermekkórházat: csak a teljesítménykorlátozó kormányrendelet 40 millió forint veszteséget okozott az intézménynek. A helyzet idén tovább rontott, különösen az influenzajárvány idején.

Fontos tudni, hogy egy gyermekkórházat minden megszorítás kétszeresen sújt: a kis betegek ellátása fokozottabb törődést és több munkát igényel, mint a felnőtteké, és ez nagyobb költségekkel jár. Ezt a különbséget a finanszírozás azonban nem veszi fegyelembe; ezért minden olyan szocialista lépés, amely elszegényíti a kórházainkat, fokozottan veszélyezteti a gyermekkórházakat, és a gyermekek biztonságos ellátását - mutatott rá a politikus.

Egy kormány lehet takarékos, néha talán szűkmarkú is — de milyen kormány az, amely beteg kisgyermekeken spórol?

Ha ezek után a kórház megpróbál valahogy talpon maradni, döntenie kell, melyik ujjába harapjon: a betegeken spóroljon, kockára téve ezzel az ápolásra szoruló gyermekek életét, vagy létszámleépítésekkel, pénzmegvonással a dolgozókat hozza lehetetlen helyzetbe? - mondta Selmeczi Gabriella.

A Heim Pál Gyermekkórházban ez utóbbi történt: egy túlélési válságcsomagot kellett kidolgozni, amely átszervezésnek becézett leépítéseket, ésszerűségnek becézett pénzelvonásokat és egyéb megszorításokat tartalmaz. Így egyelőre még tartható az ellátás színvonala — de az a legkevésbé sem önöknek köszönhető, sokkal inkább a kórházban dolgozó orvosok, ápolók áldozatvállalásának. A kialakult helyzetén felelős a főváros SZDSZ-es vezetése, felelős az egészségügyi kormányzat. Önök nagy lendülettel mennek előre a gyurcsányi úton. De nem gondolják, hogy vakvágányra visz ez az út, amely csődbe juttatott gyermekkórházakhoz és cserbenhagyott beteg gyermekekhez vezet? - figyelmeztetett Selmeczi Gabriella.

- Miért pont arra a pénzre van szűkségük, amely a Heim Pál és a többi gyermekkórház működését biztosítja? Mi lesz a magyar egészségüggyel, ha a szocialista kormány már gyermekeink biztonságos ellátását veszélyezteti? - tette fel az egészségügyi miniszternek kérdéseit a képviselő.

Rácz Jenő miniszter válaszában azt mondta, hogy nem alkalmaztak megszorító intézkedéseket, az egyes intézmények likviditási problémái nem újkeletűek. Az egészségügynek valóban több pénzre lenne szüksége, ismerte el a miniszter. Megjegyezte, hogy 2004-ben 320 milliárddal fordítottak többet az egészségügyre, mint az előző években.

Selmeczi Gabriella viszontválaszában emlékeztetett arra, hogy a tavaly és az idén a kormány pénzt vont el a kórházaktól, a gyermekkórházaktól kétszerest. Áldatlannak nevezte a kormány tevékenységét, aminek következtében az intézményeknek kevesebb pénzük jut a működési költségekre.

28 fideszes indítványt utasítottak el csak a mai napon a kormánypárti képviselők - figyelmeztetett aképviselő.

Selmeczi Gabriella nem fogadta el a miniszter válaszát.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek