Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Május 2.: napirend után a parlamentben

Vígh Ilona (Fidesz) napirend utáni felszólalásában arról a több mint 21 ezer gyermekről beszélt, akik családon kívül, szülők nélkül kénytelenek nevelkedni. Megemlítette, hogy Magyarországon Európában az elsők között 1901-ben alkottak gyermekvédelmi törvényt, és 1901-ben példaértékű jogszabály született.


Dátum: 2005-05-03 07:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:31.359945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő felhozta, hogy a polgári kormány 1998-tól ember- és gyermekbarát környezetet alkotott. Vígh Ilona szerint a jelenlegi kormánynak is ezt kellene folytatnia, ám az szakított a családvédelmi politikával.

Lasztovicza Jenő (Fidesz) arról érdeklődött napirend után, hogy tényleg bezárják-e az ország egyetlen, tapolcai kiképző központját.

Megjelentek ilyen információk, pedig Juhász Ferenc honvédelmi miniszter februári tapolcai látogatása során ez nem hangzott el, mint ahogy a vezérkari főnöktől sem - mondta a politikus.

A képviselő nem érzi biztonságban az ország védelmét. Kitért arra is, hogy a kormány csak a GDP 1,27 százalékát költi honvédelemre, szemben a NATO-nak tett 2 százalékos ígérettel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek