Elnököt választ az Akadémia
Folytatódik a Magyar Tudományos Akadémia ez évi rendes, tisztújító közgyűlése; az Akadémia legfőbb szerve megválasztja az elnökséget, amelynek három évre szóló mandátuma az idén jár le.
Dátum: 2005-05-03 07:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:31.669769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vizi E. Szilvesztert, az Akadémia leköszönő elnökét a köztestületi tagság egyöntetű támogatása mellett egyedüli jelöltként javasolja az elnöki posztra a jelölőbizottság.
Az Akadémia elnöke és főtitkára beszámol az elmúlt időszakról - Kroó Norbert hat évet tekint át, már két ciklusban volt főtitkár -, majd a köztestület zárt ülésen szavaz az MTA új vezető tisztségviselőiről.
Az elnök utáni második legfontosabb tisztségre, a főtitkári posztra a jelölőbizottság három tudóst, Meskó Attilát, a jelenlegi főtitkárhelyettest, továbbá Somlyódi Lászlót és Závodszky Pétert terjeszti elő.
A matematikai, természettudományi alelnöki tisztségre Bor Zsolt és Kroó Norbert a jelölt, az élettudományok területéről Dudits Dénest és Hámori Józsefet, a társadalomtudományok területéről Marosi Ernőt és Vékás Lajost javasolják. A főtitkár-helyettesi tisztség jelöltjei: Bayer József és Pléh Csaba.
MTI - fideszfrakcio.hu