Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatja nukleáris programját Irán

Irán felújítja egyes nukleáris tevékenységeit, az urándúsítást azonban továbbra is szünetelteti, amíg az Európai Unióval való tárgyalásai folytatódnak.


Dátum: 2005-05-03 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:34.475027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Természetesen egyes tevékenységeket felújítunk" - nyilatkozta a teheráni külügyi szóvivő. "Egyelőre nem dőlt el, hogy melyek lesznek ezek, de az urándúsítás nem lesz köztük". A tevékenységek pontos köréről a teheráni vezetés hét-nyolc nap alatt dönt - tette hozzá.

Amíg az EU-t képviselő "hármakkal" - Németországgal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával - tárgyalnak, addig az urándúsítás szünetel. Irán tavaly novemberben függesztette fel egyes, a nemzetközi közösségben aggodalmat keltő nukleáris tevékenységeit az EU-tárgyalások keretében. Irán azt állítja, hogy atomprogramja békés célú.

hirado.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek