Országszerte romló lakásépítési mutatók
Az idén az első negyedévben 7.300 új lakást vettek használatba és 10.600 új lakás építésére adtak engedélyt; a használatba vett lakások száma 6 százalékkal nőtt, az új lakásépítési engedélyeké 6 százalékkal csökkent a 2004 első negyedévihez képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi jelentése szerint Budapesten közel megháromszorozódott a használatba vett lakások száma, és másfélszer annyi új engedélyt adtak ki, mint az előző évben, mialatt az ország többi részén 23-24 százalékos a visszaesés a lakásépítés mindkét mutatójánál.
Dátum: 2005-05-03 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:41:35.411633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tavaly az első negyedévben 11,5 ezer új lakás építésére adtak engedélyt, ez 6 százalékos növekedést jelentett a 2003 első negyedévihez képest, a használatba vett lakások száma 7 ezer volt, több mint másfélszeresére nőtt egy év alatt.
Az idén az év első három hónapjában az új lakások 39 százalékát a fővárosban, 19 százalékát Pest megyében vették használatba.
A budapesti új lakások 90 százalékát értékesítésre építették, 53 négyzetméteres átlagos alapterülettel. A lakások közel felét gazdasági vállalkozások építtették eladás céljából; többlakásos épületekben és lakóparkokban együttesen több lakás épült, mint családi házakban.
A KSH szerint vélhetően a megváltozott hitelfeltételeknek is köszönhetően egyszobás lakásokból az előző évinek több mint másfélszerese épült, míg a 4-5 szobásak száma 15 százalékkal visszaesett. Ennek következtében az épített lakások átlagos alapterülete 10 négyzetméterrel 86 négyzetméterre csökkent.
A természetes személyek lakásépítése 18 százalékkal kevesebb,
mint tavaly az első negyedévében. Az önkormányzatok lakásépítése jelentéktelen mennyiségű volt, alig több mint 50 lakás.
Közép-Magyarország mellett Észak-Magyarország adatai mutatnak még növekedést az előző időszakhoz viszonyítva, más régiókban visszaesett a lakásépítés. Leginkább a Dél-Dunántúlon csökkent, ahol az előző időszak adatának felét sem éri el a most használatba vett lakások száma. A legkevésbé a Közép-Dunántúlon csökkent a lakásépítési kedv, ahol 20 százalékos csökkenés következett be.
A kiadott új lakásépítési engedélyeknél is a dél-dunántúli régióban mutatkozik a legnagyobb, 42 százalékos visszaesés, de mérséklődött az építési hajlandóság mindkét alföldi régióban és Nyugat-Dunántúlon is.
Az építési kedv fővárosi növekedése mellett minden más településtípus átlagát a csökkenés jellemzi:
leginkább, 29 százalékkal a megyei jogú városokban lett kisebb a lakásépítési hajlandóság.
Az új engedélyek alakulása a családi házak további visszaszorulását jelzi: 2004 azonos időszakához viszonyítva 22 százalékkal kevesebb felépítendő lakásra adtak engedélyt egylakásos új lakóházban, s 12 százalékkal többet 3 és annál több lakásos épületekben. Az új lakások közel kétharmada, Budapesten 95 százaléka 3 és többlakásos épületben fog felépülni.
A vizsgált időszakban 122 üdülőegység épült, 8 százalékkal több mint 2004 első negyedévében.
Az üdülők egyharmadát Pest megyében építették. Az építési szándék ugyanakkor ezen a területen is visszaesett, hiszen 150 üdülőegység építésére adtak engedélyt, ami a tavalyi engedélyek felénél is kevesebb.
A lakásmegszűnés 20 százalékkal kevesebb volt, mint 2004 első három hónapjában volt. Az idén január-márciusban 560 lakás szűnt meg, a legnagyobb részük, 42 százalékuk új lakás építése, 37 százalékuk avulás miatt.
MTI - fideszfrakcio.hu